Irodalmi Szemle, 2007

2007/12 - Gál Sándor: Esték és hajnalok (elbeszélés)

Esték és hajnalok

sapkának, de akár egyujjú kesztyűt is lehet belőle készíteni. Apám tegnap délután vagy két tucat dróthurkot rakott ki az üregi nyulak háza táján, s most abban a reményben tapossuk a havat, hogy némely hurokban bizonyára megakadt egy-egy tapsifüles.

Az akácerdő - otthoni epitetonja szerint: agacsos — egy másfél-két kilométeres, déli lejtőn húzódó erdősáv, amely valaha az ős Duna partja volt. Merthogy itt Dunamocs és Muzsla között a folyó egykor kiöblösödött, négy-öt kilométer széles területet birtokolva, sok ágra-érre szakadván táplálta ezt az egész tájat. Amióta az ember birtokosi gőgjében kevésnek találta a természet adta megművelhető térségeket, megzsarolta a folyók ártereit, s amit lehetett, azt belőle kisajátította magának. A lecsa- polások, gátak megépítéséből következett, hogy gyerekkorom idején ide, a peresi „a- gacsos” aljába már „ nem gyütt föl a Duna”. Ennek ellenére az egykori széles meder máig őrzi - neveiben - a folyó tulajdonosi mivoltát. A Nagyér-hát, a Laposok, a Mocsolyák, a Lehenek mind az egykori meder részei voltak. De például Búcsra, szülőfalum alá, a Nagy-legelőre még a második világháború után is „főgyütt” a Duna, s dédnagyanyám, Szabó Sára a Nagy-legelőn még „péntőbe” fogta a dunai halakat. (A „péntő”: kendervászonból készült hosszú alsószoknya. A vászon a vízben megkeményedett, s ezzel „lepték le” a sekély vízben úszó halakat.)

E kis kitérő után azonban térjünk vissza a havas világba, mert hisz közben elértük az erdőt. A ritkás akácerdőben - a zselléragacsost és az úrbéresek erdejét rendszeresen tisztították - könnyű volt a járás. Nemsokára elértük az üregi nyulak egyik tanyáját, a „lyukak” egy részét a hó betemette, s azt, hogy van-e lakója az üregnek, most könnyű volt felismerni. A friss hó mindent elárult abból, ami az erdőben történt. Apám a kivetett hurkokat próbálta megtalálni a magas hóban, és amelyik üres volt - ez volt a többség -, azt megigazította, de azt is, amelyikbe „megfogta magát” a tapsifüles. Ahogy tovább haladtunk, felbuzdulva a zsákmányon, azt is tapasztalnunk kellett, hogy az egyik hurokból valami tolvaj ellopta a mi nyulunkat.- Róka volt - állapította meg apám tömören, s a hóban jól követhető nyomokra mutatott.

Aztán a tönkretett hurok helyére újat készített. Mielőtt továbbmentünk volna, a- pám még arra figyelmeztetett, hogy most már nagyon ügyeljek minden lépésre, ne beszéljek, ne üssek zajt, mert közeledvén a Nagyér-háthoz , esetleg találkozhatunk őzekkel, de szarvasokkal is. Őzet már láttam néhányszor, de szarvast még soha. így hát igyekeztem pontosan apám nyomába lépni, hogy ágroppanással, miegyébbel ne üssek zajt, ne zavarjam az erdő csendjét. Azt azonban nem lehetett elkerülni, hogy olykor egy-egy fácán a lábunk alól nagy zajjal fel ne röppenjen. A kakasok sötétvörös teste, akárcsak a jól kilőtt nyílvessző, suhant az akácok koronája fölé. Az ilyen váratlan fá- cánfelbörrenések még a szívverésemet is megakasztották egy pillanatra

Végig cserkészve az akácost, leértünk a Peresek végére, amelyen túl, a peresi puszta alatt, már a Nagyér-hát rekettyés-nádas-zsombékos, járhatatlan ősvadona tárult elénk, amely a csenkei erdővel együtt lenyúlt a Dunáig. Egyébként összesen három nyulat fogtak az éjszak apám hurkai, éppen eleget ahhoz, hogy a hosszú gyaloglás végén nem kellett azt mondani, hogy a napunk kárba veszett. Már fordultunk volna hazai irányba, amikor alig százlépésnyire tőlünk, az egyik rekettye bokor mögött valami ágpattanás hallat