Irodalmi Szemle, 2007

2007/12 - Gál Sándor: Esték és hajnalok (elbeszélés)

Gál Sándor november 29-én belépett a „hetvenkedők” társaságába. Köszöntjük a 70 éves írót, költőt, közírót, szerkesztőt! Erőt, egészséget és további termékeny éveket, évtizedeket kívánunk az ünnepeknek! Esték és hajnalok 1 Gondoljanak el egy téli napot, egy havas síkságot tiszta, szélcsendes időben, s gondoljanak el egy hihetetlenül áttetsző kék égkupolát, amely ráborul erre a moccanat­lan, mesebeli tájra. S gondolják el, hogy ebben a téli csodabirodalomban ketten ballag­nak, látszólag teljesen céltalanul, mély hóárkot hagyván maguk után a szűzi hómezőben. Ám ha közelebb merészkedünk a látszólag céltalanul lépegető emberekhez - ugyan az e- gyik még igencsak gyerekféle -, csakhamar észre vesszük, hogy utuknak valamilyen cél­ja mégiscsak van, hiszen az elöl lépkedő férfi vállán tarisznya, a tarisznyában kisbalta, s különféle vastagságú drótok, zsinegek s egyéb hasznos, kintre való holmik lapulnak, bi­zonyos szándékok megvalósítása végett. Az elöl haladó férfi — mostanra gondolom, kitalálták már - az apám, s a kö- lök-féle pedig szerény személyem. Talán ezen a téli napon már betöltöttem az ötödik évemet is, s így, apám becslése szerint, már úgy-ahogy alkalmassá váltam arra, hogy a „csendes vadászat” legegyszerűbb, ám egyszerűségében is hatásos módját-formáját fo­kozatosan megtanuljam. S a tanulásra egy ilyen frissen esett hószőnyeg a legeslegal­kalmasabb terület. Mert a havas síkság minden mozdulatról hírt ad, bárha egy ágmoz- dításnyi szél sem zizzen, nem jelzi a történéseket semmi hang. És mégis! A hóban lévő nyomok sokasága megmutatja a nyulak kóborlásának irányát - ebből van a legtöbb odébb az a „gyöngysor” a róka portyázását jelzi. A hóra szálló fácánok szárnyvégei „megfésülték” a havat, s ahogy tovasiettek, kettős ipszilon alakú nyomuk mutatja a célt - a bogáncsos-csalános rejteket. A foglyok pedig - barna gu­bancok - szinte minden bokor alatt ott láthatók. Na és a folyton éhes varjú- és csóka­népség! Magasan, hangtalanul keringenek az égi kékben, jól megszemlélik az alattuk elterülő tájat, hogy az éjszaka nem történt-e valahol valami tragédia, amely számukra, napi betevő falatként, mostanra megmutatná magát... Ahogy így lassan haladunk előre - igyekezvén apám nyomába lépni, ami leg­többször nem sikerül —, a domb hajlata mögül egyszeribe csak előtűnik egy vékony­ka fekete csík — az erdő koronája, mai utunk célja. Ugyanis a peresi akácos homo- kos-kavicsos talajában laknak százával az üregi nyulak, amelyeknek nem csupán a hú­sa ízletes - kivált a fiatalabbaké —, de téli bundájuk is jó például kabátbélésnek, füles Gál Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom