Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fried István: Caliban, a polgári író
Fried István önazonosság, hogy az én és a mások dialógusába írja önmagát. Az Egy halotthoz hősének kísérlete önmaga feltárulkozására az emberi és a torz szembesítése/szembesülése révén kaphat alakot, a calibaniban is felmutatható az emberi (ismétlem: a poszt- koloniális elmélet ezt a folyamatot, akár Prospero humanitását tagadja). A beszéd és az átok; a szöveg két alakzata, a konfliktus a szöveg. Kiváltképpen az 1930-as, 1940- es esztendőkben a humanitás, a beszéd, a problémátlannak tűnő harmónia számára kedvezőtlen periódusban, mikor nem kizárólag az átok-beszéd felelőssége merül föl, hanem az értelem törvényévé is, az értelem békéjévé nemkülönben. A Caliban álnév az 1930-as esztendők közép-európai téridejében valamennyi lehetőségéből tartalmaz valamit, az Egy halotthoz emberfelettien emberi igyekezetéből meg az elbeszélés Shakespeare-jének hattyúdalából. Az a tény, hogy álnév, akár maszknak, jelmeznek (póznak talán mégsem) volna tartható, a maszk meg a jelmez, bármennyire jellemző is annak megválasztása, a külvilágnak szól, olyan gesztusnak minősíthető azok felvétele, amelytől a távolságtartás, az elhatárolás akarása sem egészen idegen. Az álnév helyettesíti az „igazi” nevet, de azzal, hogy elfed, felszabadíthat. Márainál hangsúlyozottan irodalmi gesztusról szólhatnánk, a személyiség többarcúságáról, az íróság ambivalenciájáról, méghozzá olyan időszakban, amely a legkevésbé kedvezett a Márai által körülírt „csak-íróság”-nak. A Hattyúdal a színháztól, a nagyvárostól, az irodalomtól visszavonult, a halálra készülődő drámaíró napjait mutatja be. Aki nem annyira az irodalomban, mint inkább az „élet”-ben csalódott, életként tüntetve föl tapasztalatait. Az „élet” rákényszerítette, hogy elveszítse az otthont, a földön sincs béke, „és e tudattal a halál küszöbén egyedül marad”. E tudat fakasztja föl A vihart, számoltatja el Prospero és Caliban vitájával. A Krisztinában lévő lakásból kitekintve e- képpen jegyzi föl Márai, amit lát: „Ablakomból polgári szomorújátékok és bohózatok láthatárát szemlélem.” E kettősség hatja át az életet, melynek szemlélője álnevével és saját nevével egyaránt a létezés kiszámíthatatlanságára, szomorújátéki és bo- hózati színre állítódására figyelmeztet. Az álnév olyan „üzenet”, amely látszólag eltereli a figyelmet a stílus választékosságáról, ám a stílus választékos marad az álneves írásokban is. Az idézett szövegekben jelentéssé válik mind az álnév, mind az, a- mit az álnév elfedni látszik. A Szabad Európa Rádió számára választott álnevek közül az Ulysses az első pillanatban - egyébként joggal - a Béke Ithakában (németül Verzauberung in Ithaka címmel jelent meg, talán pontosabb lett volna az Entzauberung in Ithaka)12 című regényre emlékeztet, míg a Candidus egyként utalhat Voltaire regényének címszereplőjére, valamint a név latin jelentésére. Candide-nak bolyongásai során (eljut [Dél-]Amerikába is) meg kell győződnie arról, hogy félreértett leibnizi tézisével, miszerint a lehetséges világok legjobbikában tévelyeg, nem boldogulhat. Lemondva a távlatokról kertműveléssel kell foglalkoznia (cultivons nőtre jardin, hangzik végszava). Igaz, ez a kert a világ, maga, s a cultura, a „kultiválás” a föld megművelésének jelöléséből származott át a szellemi tevékenységre13, a candidus átvitt értelemben a ragyogó fehér mellett a tiszta stílus jelentéstartományába tartó
