Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fried István: Caliban, a polgári író
Caliban, a polgári író zik. S ez nem kevésbé fogható föl az írástudó elé tornyosuló, a száműzetésben ú- jabb tartalommal feltöltődő feladatnak. Márai emigrációs közéleti szereplése a Szabad Európa Rádióban nem egy idealizált magatartásra enged következtetni, hanem álneveivel igazolja, hogy a személyiség részint megtestesülése a polgári munkavégzés éthoszának: a világot kertként műveli meg, a ’cultura’ ebben a vonatkozásában utalás a megnemesítésre, a műveltté tételre14, egyben a logos szerint való megegyezéses eljárás reprezentációja, mely az istenit, a héroszit felváltó korszak meghatározója kellene, hogy legyen. Eképpen a vallási jellegű cultustól eltérően a humanitás egyik alakzata, amely alakzat visszagondolva az „apai” örökségre, a formák betartásában, a tapintatban, a munkavégzés pontosságában érvényesíthető. Ez Ulyssesnek és Candidusnak üzenete a szabad szólás szigetéről, amelyet Ithakává, kertté titkaiknak val latója tett. A név Márai számára, ezt megismétlem, rejtőzés és feltárulás, nem feltárulkozás, csupán megfejtésre váró rejtjelezés, amely az értőknek nem titok, hanem olyasmi, mint az antikvitásban az amulett, a gyűrű őrzésre megkapott másik fele: a kettétört gyűrű összeillesztésének művelete a szümballein, persze nemcsak szó szerint vett összekapcsolásról van szó, hanem a láthatónak és a láthatatlannak, a vétek miatt széttörtnek, az ártatlanul elvesztettnek, újra összehozásának15, együvé gondolásának vágyáról, amely lehet az írói feladatvállalás ügye, de lehet a perspektíva kijelölése. Valójában a Béke Ithakában háromféleképpen „lereagált zárlata, az Ulysses halála által megpecsételt sorsok együttese nem a bevégzettség, éppen ellenkezőleg, a befejezetlenség példázatává lehet, a szüntelen újraelbeszélés kényszerévé. Ami pedig a beszéd közvetítő munkálkodását illeti: a mondatok összeillesztése a szabadság jelentésének kiterjesztése, a szabadság szimbolikus lényegének „megtestesülése”. Olyan értelemben, hogy a megnevezés sem pusztán az irodalom „belügye”, nem elsősorban a szavak összerakása tetszik feladatnak, a betűírás vagy a hangoztatás létrehozódása sosem tetszőleges, a felelősséget mellőző munkavégzés; mindenképpen létrehozás, méghozzá olyan jelentésé, amelynek háttéranyaga az irodalomból vett tanulságok és tanúsítványok mellett az irodalommal határos, az irodalommal összefüggő, az irodalom és irodalmon túli terület kölcsönösségével jelölhető cselekvésben jut alakhoz. Csakhogy az alakformálás mindössze lehetőségei révén rejtőzik a műben, aligha valósul meg a befogadó, a címzett hozzájárulása, teremtő létezése nélkül. Ulysses és Candidus aképpen fogalmaz, hogy visszautal a Caliban és az M.S., m.s., valamint Márai Sándor névvel jegyzett publicisztikára. Ha valaha Ithakának lehetett elgondolni azt, a hol elefántcsonttoronykét, hol sündisznóállásként számon tartott helyet, ahonnan Caliban és társai szemlélték a világot, az emigráns Ulysses és Candidus már leszámolt azzal, hogy a „világ” bármely földrészét Ithakaként ismerhesse, ismertesse föl/el (s ebben a ráismerésben egyként segíthette Schiller és Berzsenyi „üzenete”, amelyre a regényi reagálás részint Joyce Ulyssesének ellenregényévé, részint az antikvitás újraértelmezésévé volt képes avatni a Béke Ithakában varázstalanító törekvését). Márai álnevei egyben sorstörténetének állomásai; ugyanakkor válaszkísérle
