Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - E. Fehér Pál: A cseh demokrácia történelmi arculatai (Masaryk és Beneš)
E. Fehér Pál szumok árán, eredeti eszményeiket. És mindkettejüknek szüksége volt egy olyan hűséges tanítványra, aki a belpolitikai küzdelmekhez a külföldi hátországot biztosítja, aki mindenkori „második ember”, akit kivonnak a belpolitikai küzdelmekből, feltétlen bizalmukról biztosítanak, s aki végül is, amikor már egészségi állapotuk nem engedi meg funkciójuk pontos gyakorlását - utódjuk lesz. Masaryk számára ez volt Beneš, Churchillnak pedig Eden. Egy szellemes cseh publicista, Pavel Tigrid ekként jellemezte a Masaryk-Beneš párost: „Masaryk szimbólum volt, mintegy a siker kezessége; Beneš valóságos »pechvogel«, amit meg szeretett volna valósítani, végül nem sikerült; Masaryk hazárdőr volt, sjándig sportember, alkata szerint költő, irodalmár; Beneš középszer és száraz alak. Miért alakult úgy, hogy Masaryk csaknem a kezdetektől kezdve Benešben látta azt az egyetlen férfiút, akinek átadhatja az állam hajójának kormányzását? És kiharcolta számára az utódlást, ha nem is mindenkivel, de sokakkal szemben? Lehetséges, hogy azért, mert nem látott még egy olyan tapasztalatokkal és képességekkel rendelkező embert, mint Beneš.”26 Mindez - nem túlságosan sok eltéréssel - Churchill és Edén kapcsolatára is vonatkozik. Mind Eden, mind Beneš sikeres és elismert diplomatákból lettek kudarcos első emberek: Eden miniszterelnökként felelt a szuezi kudarcért, Beneš pedig részben Münchenért, de mindenképpen 1945 utáni politikájának végzetes demokráciafeladásáért. Helyénvaló - a részletezés mellőzésével - a bukás okát is jelezni. Nemcsak róluk, de őket ismerve írta erős iróniával A. J. P. Taylor, a kiváló angol történész a Demokrácia és diplomácia című esszéjében: „A diplomaták az állam szolgálatában állnak. A demokrácia pedig az emberek igényeit kell, hogy kielégítse, és nem fordítva. Ezt mindig is nehezményezték azok, akik a külpolitikával foglalkoztak. Szeretik az egész külügyet misztikusnak beállítani, és szinte már maguk is annak tartják. A diplomaták egytől egyig egy másik világban élnek. Idejük java részét külföldön töltik, de ha otthon vannak, akkor is mesterséges környezet veszi körül őket. Csak kevesen tapasztalják meg, hogy milyen a hétköznapi élet...”27 Mind Beneš, mind Eden politikai tanítómestereik politikai tőkéjét élték fel: talán túlságosan gyorsan. Beneš a két világháború között - hangsúlyozom - önerejéből, saját diplomáciai tehetségének köszönhetően eléri a diplomaták nemzetközi világában elérhető legmagasabb funkciót: a Népszövetség közgyűlésének elnöke lesz, noha az az ország, amelynek képviselője, legfeljebb középhatalomnak tekinthető. Diplomáciai készsége odahaza azonban csak annyit eredményezhet, hogy Masaryk tekintélyével támogatva biztosítja a parlamenti államfő választás számára kedvező eredményét. Ezzel pedig kimerül tehetségének otthoni alkalmazási lehetősége. Majd a második világháború alatti emigrációban lehet megint sikeres, de ez újra a diplomata és nem a demokratikus politikus eredményessége. Eden - Churchill útmutatása szerint - a második világháború idején az antifasiszta koalíció talán legsikeresebb diplomatája: még Sztálin elismerő szavait is elnyeri. Ám nem nagyon vette észre 1956-ban, hogy Anglia vezető nagyhatalmi pozíciójának napja leáldo
