Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)
Tőzsér Árpád költészete (2) kik az Euphorbosz monológja, a Kettős ballada, a Vértelen áldozat vagy a Vezérmonológok című versekben felbukkannak. A Leviticus című versekben megidéző- dik azonban a zsidó és keresztény egyházi kultúra is a Levél Magyarországra, az Utószó a pokoljárásokhoz, illetve a reneszánsz és barokk kultúra, valamint a 19-20. századi irodalom és művészet világa is. Döbbenetes erejű, az apokaliptikus víziót felidéző, Vörösmarty-motívumokra írt Ezredvégi sorok a könyvről című verse. Nemcsak azt panaszolja fel, hogy: „Megroskad az ezredvég máglyaként/ hunyó parazsán a könyv: a mese”, hanem azt is: „Rongyból lett a könyv, de már rongy se lesz / belőle, elnyeli nyomtalanul / földünk.../ s mi - végleg - a néma, személytelen/ űr sivatagába kizáratunk”. A Vörösmarty felvetette klasszikus kérdésre: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”, Tőzsér így zárja a verset: „A gyász szakasza ez, hát hallgass ma, vers, / s ti mind, kik e végső pályázatot/ megítélenditek, elhitt birák, / tépjétek meg bíbor köntösötök’: / Isten története ér véget itt.” Főleg a 20. századi filozófiából és irodalomból megidézett nevek (Hrabal, VítézslavNezval, W[eöres] S[ándor], Ady, Babits, Szabó Lőrinc, Camus, Gottfried Benn, Baudrillard, stb.) esetében érheti Németh Zoltán szerint a szerzőt az a vád, hogy „a beavatottság pozíciójába emeli a szövegek szerzőjét, a szöveget pedig egyfajta hermetikusan elzárt terráriummá, az irodalmiság mesterséges tenyészetévé a- lakít(hat)ják.” Németh szerint négy paradigma (folytonos) ütközése „teremti meg a Finnegan halála szövegeinek belső mozgását”. (Zuboly esetében a „halálvágy” megnyilvánulását Németh Zoltán tévesen ítéli meg. A „bükkönyívás” nem a keserű pohár esete, Szókratész „bürökpoharat” ürített, bükkönyt a lovak - vagy a szamárrá változott Zuboly - kaphatta.)32 A „beavatottság” vonatkozásában még any- nyit, a nevek és a szövegek (!) által „történelemmé tett idő” és a „saját” szöveg e- gyes esetekben nem feltétlenül válik el egymástól. Említhető példa erre a V. N. mester testamentuma című vers is. Bár Tőzsér Árpád (egy lapalji jegyzet erejéig!) nem hagy kétséget a szerzőség dolgában, utal a vers eredeti címére is, a verset azonban „átírás”-ként, „parafrázis”-ként minősíti. Ezt egyébként már korábban, a kötet megjelenését követően, Polgár Anikó is felemlítette A múzejum és környéke című kiváló tanulmányában. „A Tőzsér-életmű vándorszövegei közé került V. N. mester testamentuma - a Mintha erdei állat volna és angyal című, Tőzsér Árpád válogatott versfordításait tartalmazó kötetben Az ötvenegyedik ballada címmel Vítézslav Nezval szerzői neve alatt közölve - a fordítás és költés elválaszthatatlan- ságából eredő intertextualis bizonytalanságot példázza”. Polgár Anikó ezekkel a gondolatokkal zárja a tanulmányát:„A Tőzsér-kötetekre jellemző átjárhatóság erőteljesen dinamizálja a verscorpust, s egy-egy kötet átrendezi az elsősorban ezen permanensen változó, de mindig nóvumként, Új versekként felmutatott vándorversek megszabta konstellációkat”.53 Nem túlzás, ha azt mondjuk, Tőzsér Árpádot eredendően a hajlama, érdeklődési köre és a becsvágya vitte a gondolati költészet és az egyetemes műveltséganyag vonzáskörébe. Csak egyetérthetünk Ács Margittal, amikor azt írja: „A
