Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Béres Csilla: A kémény (novella)
A kémény Gileád-völgyének kecskenyája. Bárcsak így hullnék szét én is - aszfalton fehér krétabarka. A szájad. Nézzük, hogy tapad hús a húsra! Orrlyukad sárkányok sötét kútja, orrnyerged szölősdomb kaptatója. Szép szemed két kavicsbánya. Hol hát a tenger? Homlokod fecskék könnyű röpte. Hajad farkasok s bárányok tolongása. A füled, a füled, édes, poklok kapuja, kútja. Mélyén a csengős bárány kacagva csörömpöl minden múltra. Kezed? Lábad? Szárnyak és kerítések örök feszítése. Bokádon pedig apró őszirózsák. Mi hát a test? Prágai Kisjézus-báb négyféle ruhában. Menjünk tovább, Anyuska, Hilda! Még ki se látok a házak közül. Lépni kell, lépni. Nem gondolkozni, csak menni. Minden meg van írva. Kézzel, lábbal. Égre. Árnyékban vagyok. De tényleg, uraim. Ezt a képet túlexponálták. Nem tudni, milyen zuhanás. Vagy csak egy mondatvégi pont? Mikroszkopikus Khariibdisz? Miért az árnyékos oldalon vezet a létra? De hiszen! Ki választott nekem? Lépés, lépés, lépés, lépés, lépés, lépés. Ragyogó ég. És tenger. Mindig. Középen. Le ne csússz! Az asztalról. Nem kell a csillagokkal. Törődni. Élni. Leélni. Leélni. Túl és át. Az utazás magamba fordít. Rémisztő. Nem akarom. Miért kényszerítenek. Leszállni! Végállomás. Nem megy tovább. Sári néni utazik. Kiszállás! így nem lehet. Élni. Betelve. Magamban. Kihörpinthetetlen. Az ágon. Kis madár. Elrebben, elrebben. Nem lehet. Fényképezni. Elrebben. Miért kell? Lépni. Lépni. Lépni. Lépni. Kéz, láb. Bal kéz, bal láb, bal kéz, láb, kéz, láb, menni, menni. Milyen jó lenne Kronosz gyomrában várakozás nélkül lebegni. Vágyakozás nélkül. Félelem nélkül. Kezet, lábat mozdítani. Anyám hasa. Nagy és kerek. O várt. Nagyon. Várt rám. Mindent. Elrontott. Az elejét. A sorsát. Senki. És szokás. Onnan. Kijönni. Bebújni. Bújni. Lépni. Hilda. Hilda. A létra az történés. Bennünk? Csak nincs szemünk. írni lehetne róla. Én meg azt nem tudok. Nem. Idős embereket fogok fényképezni. Arcokat. Egy képem már van. Vlado. Zsíros kenyeret kért. Aprót is kapott. Sörre. Egy fok, két fok. Jobb kéz, jobb láb, bal kéz... A szeme, a szeme olyan tiszta... Közelebb. Közelebb. A víz megitta. Létrák. Ez lesz a kiállítás címe. Mert itt az ősz. Harminc év. A gólyák rég, s a fecskék is útra keltek. És ha halottakat fényképeznék? Elhagyott létrák. Örök- rejtély-létrák. A felesége volt mindene. Ez világ sem kell már nekem, nálad nélkül, szép szerelmem. Zsíroskenyér-virágföld. Bóbita, bóbita-ejtőernyő. A felhőkkel legalább nem áltatnám magamat. Kéz, láb, kéz, láb, jobb kéz, láb, bal, halványlila felhő, haha! Volt, nincs Magyarország. Létrákat, létrákat, létrákat, létrákat! Apa arca, apa arca szétesik, apa arca szétesik, hull, hull, széthordják a felhők. Ignác bácsi. Bácsi. Bácsi. Mennyi bácsi. Kéz, láb. Szétesik. Apa arca. A temetésen. Mennyi fekete bácsi kéz, láb. Koponya gúla, kéz gúla. Láb gúla. Hetes zokni. Apának is. Mennyi zokni! Kéz, láb. Mennyi kéz, láb! Mennyi öreg cipő! Kéz, láb. Menni, menni! Van mit nyűni. Apa arca, arca, arca. Most menni. Most menni? A felhőkben sincs. Volt, nincs Magyarország. Volt, nincs Magyarország. Volt, nincs Magyarország. Menjünk, menjünk! Tovább, tovább, tovább. Nem hallom, nem hallom! Me
