Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Béres Csilla: A kémény (novella)
Béres Csilla gyek. Amerre én. Fel. Fel. Fel. Fel. Hilda. Január. Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tizennyolc. Megszületni. Minek. Hilda. Miért? Félsz? Van Istened. Hiszel. Hiszel. Hilda. Nem lehet. Hinni. Félni. Én megtalálom. Meg. Irigylem. Nem bírja elviselni. Én sem. Élni! Lépni! Lépni! Megyünk, tovább, tovább, fel búcsúszóra, kis betyár! Megyünk tovább, tovább, fel búcsúszóra, kis komám! Tovább, tovább! Nincs. Volt egyszer egy. Hajó. Azon volt egy. Ajtó. Azon meg egy kilincs. Tovább nincs. Fityisz. Semmi ágán ül fityisz. Semmi-sárgán. Nagy farokkal álmodom.- Jaj, Bandi! - néz rám anyám ijedten. Félbemarad. A mozdulás. És én is iszonyodva fordulok hátra. A szárnyaim kilátszanak? Jaj, Anyuska! Ez csak egy barna varangy. Menni kell, menni! Aki nem lép egyszerre! Bal. Jobb. Bal. Jobb. Mennek a majmok. Bal. Jobb. Bal. Jobb. Aki nem lép egyszerre! Anyuska. Úgy énekeld! Aki nem lép egyszerre, nem kap kakaót estére, mert a kakaó igen jó, Ban- dikának az való. Anyuska! így, így, mindig. így. Fel vörösök, proletárok, fegyverünk fenn tündököl! így, így, így. Sose hallok ilyen, gyönyörű nótaszót, bunkócs- ka, te drága. Sose hallok ilyen gyönyörű nótaszót, amilyet sihedernyi koromban. Bunkócska, te drága! Te. Gircses. Görcsös. Te eleven. Te, fa. Te, gircses-görcsös ága. De szép voltál! Anyuska! Azok a zongorás esték! Még szerencse, hogy a Géza bácsiék süketek, a Lezsákék meg a másik oldalról nagy kommunisták. Hej, te bunkócska, te drága! Magyar nótát csak a nagyapa. Győz ma a harcos. Meg Karádit énekelt. A Szabad Európát hallgatta. És jegyzetelt. Hová tűnt? Hová tűnt az a sok füzet? Anyuska! Giza! Te égetted el? Büdös zsidók! Senkiházi kommunisták! Rongy szövetkezetisek! Rongy apa! Apa! Mire feljutok, ezt a sok szarságot kiizzadom. Megtisztulok. A huszadik után. Anyuska, Anyuska. A képed. Arcod. Széttörve. Összezúzva. Vaktérkép. Vaktérkép. Hegyvonulat. Mikor néztél így rám? Rám. Ki fényképez? Mindent. A képek. A képek. Mire feljutok. Mire feljutok. Pihenni kell. Végre. Itt vagyok. A daruk rakodnak. A Duna ezüst kés. Kocsmaasztalon. Az Ipoly. Jó, jó így. Európa. Legyen már csöndem. Csöndöm. Csendem. Huh! Nem mindegy? Iszonyat. Mi van alattam? Nem. Nem. Kapaszkodj! El ne engedd! Föl. Föl. Közelebb. Örök atyám. Országodba mennem... Miért nem jött Ardi? Ez veszélyes. Magammal. Beszélni. Csak föl. Előre. Ne nézni! Jobb kéz. Jobb láb. Bal kéz. Bal láb. Jobb. Bal. Kéz. Láb. Kéz. Láb. Lépés. Lépésre. Csak. Üresen. Elfogadsz? De tele. Vagyok. Szétfeszít megőrjít. Hányni fogok. Mindjárt... Ha kihánynám! Igen? És ha csak játszol velem? Játszol velünk. Mindent magadnak. Isten? A tett öröméért. Kéjgyönyörűségből? Játékos! Sejthettük volna. Mi a biztosíték? Jézus. Jézus, segíts! Miért én hallom, ha veled beszélek. Lehet, hogy nem is vagy. Csak ez a kapaszkodás. Hilda. Bogarak az üvegben. Mászunk. Föl-föl. És zuhanunk. Mindig vissza. A jó kis páncél megvéd. Hilda. Amíg le nem merülsz. Ne félj tőlem. Elindulunk újra. Süt a nap. Könnyű szél fúj. A nyárfák ezüst levelei nekünk
