Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - ELHUNYT SÜTŐ ANDRÁS - Szalay Zoltán: Le kell szokni (novella)
Szalay Zoltán tos képek vannak, halott csecsemőkről, elszenesedett tüdőkről, haldokló öregemberekről, mindenféle torzszülöttekről, s állandóan ez a jelszó: Le kell szokni, már visszhangzik tőle a fejem. Nem bízzák a véletlenre, bólogatott a barátja, úgy látszik, valóban profik, s hidd el nekem, hogy kipróbált módszerrel dolgoznak. Hát remélem is, hogy nem engem használnak kísérleti nyúlnak, nevetett Gusztáv. Nem volt nap, hogy ne jelent volna meg a Leszokunk! polgári társulás valamely tagja, mind egyformák voltak, kis termetű fiatal fiúk, gyorsak és idegesítők, mindig volt náluk valami, vagy cédulák, amelyeken sokkoló fotók vagy még sok- kolóbb statisztikai kimutatások voltak, vagy valamilyen új készítmények, s egy röpke héten belül Gusztáv azon kapta magát, hogy több gyógyszert szed, mint egy halálos beteg, s egyetlen pillanat nem telik el a napjából anélkül, hogy ne gondolna a cigarettára. Minél inkább tele volt az élete a leszokással, annál gyötrelmesebb lett maga a leszokás. S a köhögési rohamok most már nemcsak reggel meg éjszakajelentkeztek, hanem napközben is, rendszeresen. Jól haladunk, szögezte le szigorú mosollyal a derülátó Cincér, a Leszokunk! polgári társulás megcáfolhatatlan elnöke, aki figyelemmel kísérte Gusztáv leszoká- si erőfeszítéseit, s néha meglátogatta őt a lakásán. Azt hiszem, folytatta Cincér, nyugodtan áttérhetünk a második fázisra. Egy kicsit megsanyargatjuk a szervezetét, kedves Gusztáv. Ki kell tartania. Ugye hajlandó áldozatot hozni? Lenke mindenben a segítségére volt, ahogy ígérte. Csak hozzá nem ért a testéhez. Bőségesen etette, mert látta, hogy rohamos fogyásnak indult, hagyta pihenni, mert látta, hogy rendkívül fáradékony lett. Mindent megtett neki, amire kérte, s dicsérgette, mint a jó kisfiút, ha tartotta magát a Cincér által előírt szabályokhoz. Gusztáv látta rajta, hogy már ő is szeretne mihamarabb túlesni az egész procedúrán, hisz ő sem élvezheti túlságosan a magányos éjszakákat. Csakhogy a férfi teste egyre inkább lerongyolódott, úgy tűnt, soká eltart még, míg újra erőre kap. Klára azt mondja, újságolta Lenke, hogy már nem tarthat sokáig. Mióta is nem gyújtottál rá? Egy hete, hazudta Gusztáv. Alig két órája szívta el az utolsó cigit. Most már vége, határozta el ekkor. Meg tudja csinálni, hogy nem gyújt rá. Cincér következő látogatása után, négy nappal később, azonban megint leküzdhetetlen kényszert érzett, s rá kellett gyújtania. Főképp, mert belehallgatott abba a cédébe, amelyet Cincér itt hagyott neki, s amely először teljesen ártatlan komolyzenének tűnt, de amikor mintegy elaltatták a hallgató figyelmét, vad, keserves köhögés szakította meg a zenét, borzalmas roham, s Gusztáv szinte látta maga e- lőtt az illetőt, akinek minden izma megfeszül, szemei kiguvadnak, nyelve hátra- csusszan, s a véres-habos okádék kispriccel a torkán, fekete-fehér sugárban. Minden zeneszámot ilyen kegyetlen köhögésszámok szakítottak meg a lemezen. Gusztáv kitámolygott a ház mellé, miután Cincér elment, s reszkető kézzel húzott ki egy
