Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - ELHUNYT SÜTŐ ANDRÁS - Szalay Zoltán: Le kell szokni (novella)
Le kell szokni szál cigit a dobozból, úgy remegett a keze, hogy háromszor a földre ejtette a cigarettát. Kenőcsökkel kente magát, amelyeket a Leszokunk! polgári társulás futárai hoztak neki, s amelyektől olyan száraz lett a bőre, mint a papír, s hamarosan összeaszott is. A gyógyszerektől képtelen volt aludni, szemei alatt hatalmas táskák képződtek, nemegyszer elaludt a munkahelyén, amiért feddést is kapott, s csak nagy nehezen tudta kimagyarázni magát azzal, hogy egészségügyi problémái vannak. Lenke pedig egy este tomboló zokogásban tört ki előtte. Még mindig nem hagytad abba, sipította, érzem rajtad, még mindig érzem a bűzt a szádból, miért nem tudod megállni, miért, miért... Hiszen azért épülsz így le, mert nem szabadna rágyújtanod, az mérgez meg téged, az tesz tönkre, hogy nem bírod ki, azért se bírod ki, hogy lehet ez, hogy lehet ez... le kell szokni, le kell szokni!... Egyre gyengébbnek érzem magam, mondta Cincérnek, mikor a ragyogó férfiú megint meglátogatta és biztatta, hogy jó úton halad. Semmi erő nincs a tagjaimban, fogat mosni is alig bírok, a lábaimat felemelni is alig bírom, hiszen láthatja, hogy nézek ki, a bőröm olyan petyhüdt, gyűrött és sárga, hogy rossz nézni, a szemeim vérben vannak, már ősz hajszálakat is találtam. Mi a francot jelentsen ez? Gusztáv, ne ijedjen meg, ez a második fázis, hisz mondtam, a szervezete most egy kicsit szenved, mert hiányzik neki az élvezet, amely, úgy érzi, éltetné, erősítené. Meg kell őt szorongatnunk, Gusztáv, tartson ki, kérem, könyörgöm, tartson ki. Le kell szokni, értse már meg, csak ez számít, le kell szokni! Miután Cincér távozott, Gusztáv megint kiment a ház mellé, elbújt Lenke e- lől, de a cigaretta ezúttal a szájából is állandóan kiesett, mérhetetlen fáradságába került, hogy egyetlenegy szálat elszívjon, teste annyira gyenge és használhatatlan lett. Nem vagyok többé férfi, siránkozott, nekidőlve a ház falának, vézna, izomta- lan lábait s csontos, vékonyka karjait nézve. Le kell szokni, le kell szokni, csak ez zakatolt a fejében. Le kell szokni. Gyújts rá, kínálta kollégája az ebédszünetben, basszál az orvosokra. Olyan büszke vagyok rád, dicsérte Lenke, miközben figyelte, amint nagy nehezen a szájához emeli a kanalat a vacsoránál. Most már a győzelem kapujában vagy, állította Klára, a doktornő. — Furcsa módszerek, de tulajdonképpen használnak, nem? - kérdezte a barátja, aki magától szokott le egyik napról a másikra. Ne gyere nekem, te múmia, lökte arrébb a járdán egy tízévesforma kisfiú, mikor majdnem nekiszédült gyaloglás közben. Harmadik fázis, jelentette ki Cincér diadalittasan mosolyogva. Gusztáv rendszeresen vért köhögött fel. Alig bírt beszélni, a hangja elment, a haja őszülni, majd hullani kezdett. Végtagjai teljesen elsorvadtak, undorító kék erek buktak a felszínre sárga bőrén, testszőrzete szinte teljesen kihullott, soha töb
