Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (10) (tanulmány)
Magyar líra és epika a 20. században (10) Az autodidakta munkásfiatal alig egy évtized alatt érik olyan költővé, aki e- lőbb kijárja, majd hamarosan meg is haladja a 20. század elejének költészeti iskoláit. Az úgynevezett munkásköltészetet frázisai és epigonizmusa miatt nem sokra becsüli, ám annál nagyobb hatással van rá Adynak és néhány más költőtársának a lírája. De csak rövid ideig. 1909-ben Párizsba utazik, s az út nagy részét (Bécstől Párizsig) gyalog teszi meg. Erről az izgalmas, kalandos útról sok évvel később önéletrajzi regényében, az Egy ember életében számol be részletesen. Párizsban megismerkedik a kubizmussal, Apollinaire és Cendrars költészetével s más modern művészeti törekvésekkel. Kassák egy évet tölt Párizsban, s ez az egy év elég ahhoz, hogy világ- és művészetszemlélete gyökeresen átalakuljon. A párizsi hatásokat kiegészíti az olasz fúturisták és a német expresszionisták hatása. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy akár az egyik, akár a másik irányzat mellett teljességgel lekötelezné magát. Formabontása is, főként kezdetben, óvatos. Igazat kell adnunk Béládi Miklósnak, aki ezt így látja: „Első aktivista korszaka még a hagyományos formák elutasításában is mértéket tart. Versei nemegyszer életképszerüen leíróak, ódaszerűen emelkedettek és legtöbbször logikusan tárgy- szerűek is.”(10) Más lapra tartozik, hogy a korabeli közízlésnek még ez is túl sok volt. Futuristaként bélyegezték meg (a futurizmus akkortájt Magyarországon megbélyegzésnek számított), hiába óvott fent említett írásában Kosztolányi ennek a jelzőnek a Kassákkal kapcsolatban elhamarkodott és eltúlzott használatától. Ami a kötött versformák elutasítása és a szokatlan szóképek és jelzős szerkezetek mellett a leginkább sokkolta a közvéleményt, az a szimultanizmus és a montázstechnika volt, a különböző térbeli elemek látszólag minden logikát nélkülöző egymás mellé helyezése. Elvégre, mint Kassák mondja, a valóság a világ ezer eseményéből tevődik össze. És persze nem keltett lelkesedést a költő baloldali messianizmusa sem. Ennek a messianizmusnak a talajáról vetette el a nyugatosok individualizmusát és dekoratív líráját, az előbbi helyébe a kollektív individuumot, az utóbbiéba az 1919-től majd aktivizmusnak nevezett költői magatartást és a puritán, dísztelen, de dinamikus lírai beszédet állítva. Innen nézve a Mesteremberek tekinthető első korszaka programversének, melyet a következő sokat mondó négy sorral zár: Új színeket keverünk s a tenger alá új kábeleket húzunk és megejtjük az érett, pártalan asszonyokat, hogy új fajtát dajkáljon a föld s örüljenek az új költők, akik az idők új arcát éneklik előttünk: Rómában, Párisban, Moszkvában, Berlinben, Londonban és Budapesten. Az Örömhöz című költeményben pedig így ír: Az élet billió lehetőségét csapolom magamból s a nevetés aranyvillája koppon a fogaimon. Az öröm és az akarat bitangoló hímé vagyok,
