Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (10) (tanulmány)
Grendel Lajos s bolond csikó, tág cimpákkal nyerítek az időkbe: hol majd Vesztfália mély acélhámorai dalolnak nekünk s igás ökrei után a vad, kunsági paraszt, Pétervár 1905-je, a champagnei víg szüretelők - s ó lásd! az én részeg, utcai nyelvem is, ki most elsőnek dobja be magát az új földre. A forradalmakat megelőző évek kassáki lírája nem hogy érintetlen a nyugato- sok költészetében oly gyakori világfájdalmas melankól iától, hanem annak mintegy ellentett végletét képviseli: harsány életigenlést és - mint nemsokára kiderült - túlzott optimizmust. Ezekben az években Kassák hite rendíthetetlen a Haladásban és a Tudományban. Lerombolni mindent, ami régi, avult, ami a múlt maradványa, ami a Haladásnak az útjában áll. Kassákék duzzadnak a tettvágytól, olyan forradalmi romantika hevíti őket, amely a későbbi korok felől nézve lehetett naiv és megmosolyogtató, ám őszinteségéhez nem férhetett kétség. Ezekben az években Kassákék aktivistáiknak tekintették magukat, jóllehet a kifejezést Kassák csak 1919-ben használja először, hogy elhatárolódjon a müvészetidegen pártköltészettől. Az aktivizmus tehát nem stílusirányzat, mint az expresszionizmus vagy a futurizmus. „Az aktivisták szocialistának tartották magukat a dogmatikus marxizmuson innen, bevallott céljuk a konkrét utópia volt” - írja a német aktivizmusról Wolfgang Rothe.(U) Kassák és köre a nyugatosokkal szemben és a német expresszionista aktivistákhoz hasonlóan úgy látja, hogy a művészet célja és értelme az, hogy a társadalmi igazságot artikulálja. Vagyis az írónak kötelessége tanító és nevelő szerepet is betöltenie. Mi sem természetesebb, mint hogy az ilyen programos költészet revízió alá veszi a vers matériáját, a nyelvet is. A tízes évek végén Kassák elmegy ebben is a végsőkig vagy majdnem odáig, igésít, ameddig azt a nyelv elbírja, néha még azon túl is, hogy így is fokozza a nyelv dinamikáját. Művészileg ez, legalábbis Kassák programját tekintve, indokolt volt és logikus. Más lapra tartozik, hogy ez mennyire bizonyult a későbbiekben termékenynek. Bizonyos határon túl ugyanis a nyelv masszívan ellenáll annak, hogy erőszakot vegyenek rajta. Az olyan szókapcsolatok, mint „A tornyok megint belelándzsáztak a magasba”, a „Kérdések szétcsere- peznek” vagy a „kapuzzátok ki elszamarasodott füleiteket”, „Szárnyazzátok föl a döglött bérkaszárnyák ajtóit” bár telítve vannak mozgással és dinamizmussal, ki- módoltnak tűnnek, sokszor egyenesen modorosnak, még akkor is, ha, mint Béládi Miklós írja: „Dinamikus igésítő stílus, felkiáltójelszerű egyszavas mondatok, újszerű szóösszetételek, forrpontig hevített mámorosság jelzik, hogy az aktivista forradalmár, midőn a történelmi változás elébe harangoz, egy új vitaiizmus életeszményének is szószólója.”03 A proletárdiktatúra bukása aztán véget vetett az optimista életeszménynek és az aktivizmusnak egyaránt. Milyen vándorok vándorolnak! Történések láncot örvénylenek a kék sátor alatt.
