Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Csoóri Sándor úgy vásárol, ahogy levegőt vesz, az emberek, még az idősebbek is, sokkal életrevalóbbaknak látszanak, mint nálunk. Itthon sok a behorpadt arcú, meggyötört férfi és nő, akik már belül is ráncosak. A felszín sokat elárulna az új Európáról, de továbbra is csak felszín maradna. A mélységet a művészet és a kultúra mélységei mutathatnák meg, jelezve, hogy hol jár az ember: az abszurditások, a tragédiák vagy a komédiák közelében. Erről azonban nagyon keveset tudunk. Dávid Pryce-Jones az Ódon kísértetek járnak című 1996-ban írt esszéjében, néhány lehangoló mondatot elárul a témáról. írását azzal kezdi, hogy Európában mindenütt a jómód jeleit látni. A politikai elképzelések azonban, társadalmi és erkölcsi vonzataikkal együtt, öncélúvá teszik ezt a gazdasági fellendülést. Az ár, amit fizetni kell érte, szellemi szegénység. És a kultúra hiánya nem azonos a jóléttel. A tanulmány közepe táján ilyen sorokat olvashatunk: A közelmúltban egy újságcikk beszámolt arról, hogy Németországban, egyes templomokban delíriumos partikat szerveztek a fiataloknak, sőt színielőadásokat tartottak s az egyik darabban félmeztelen színésznő szerepelt, Krisztus pedig gázálarcban jelent meg a színen. A strukturalizmus, a francia új regény, a dekonstrualizmus, a posztmodern kiutat próbált keresni ebből a zűrzavarból, de ahelyett, hogy kikec- mergett volna belőle, belebonyolódott a későbbiekben is. A szerző egyik végkövetkeztetése az, hogy a regény, a vers, a történetírás, sőt maga az erkölcs is belesüly- lyed a szórakoztató iparba. Erről a sajnálatos züllésről nekem is van néhány személyes élményem. Csak egyet említek meg közülük. A hetvenes-nyolcvanas években elég sok nyugati íróval ismerkedtem meg én is. Legtöbbjükkel Konrád György révén. Beszélgetéseink közben leginkább az a rejtély foglalkoztatta őket: hogyan lehet a közép-európai ellenzéki íróknak olyan rendkívüli szerepük, becsületük a politikai és társadalmi élet világában, mint amilyen nekik többé már álmukban sem lehet? A magyarázat többnyire így hangzott: Ötszáz éves központosított állami létünk a Török Birodalom Európában való megjelenése után három részre szakadt. A Magyar Királyságra Habsburg felügyelet alatt; a Hódoltság területére török uralom alatt; és az Erdélyi fejedelemségre török jóváhagyással. Hazát és nemzetet megőrizni csakis a szellem világában lehetett. Három ország egy haza jelszóval. Legnagyobb szerepük ebben a magyarul prédikáló papoknak és a latin nyelvről a magyar nyelvre áttérő költőknek és íróknak volt. És ez a hagyomány szülte újjá mindig íróink berobbanását a magyar politikai életbe. Első költőnk, aki lírai értelemben fogalmazta meg magyarságunkat, Balassi Bálint volt; a második írónk pedig, aki a sorsunk szerintit foglalta össze, Zrínyi Miklós költő és hadvezér. Kettőssége jól érzékelteti az írás és a cselekvés egymásrautaltságát és szükségszerűségét. Szabó Zoltán, a száműzetésben meghalt kiváló írónk azt írja Zrínyiről: Nem azért ír, mert tud írni, hanem azért ír, mert magyar. Akárhogyan kerülgetem is, ennek a mondatnak titka van. Abszurditásba hajló rejtélye. Ha tetszik, még mosolyogni is lehet rajta. Zrínyi ezerhatszázhúszban
