Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Szellemi körkép CSOÓRI SÁNDOR Fölébredhet-e az író? Domokos Mátyás emlékére, aki a magyar „ láthatatlan elit" egyik főalakja volt Evekkel ezelőtt egyik amerikai folyóirat művészeti szerkesztője arról értekezett a lapjában, hogy a korunkban kipusztuló állatfajokhoz hasonlóan, a művészet világából is olyan nemes „fajok” kezdenek kiveszni, mint amilyen a költészet. Szerinte a vers ma már nem más, mint bozótban eltűnő fácán. Szép még mindig, de a hangja rekedtes búcsúkiáltás, a tollazata pedig a kiirtott indiánok fejdíszét juttatja eszünkbe. Walter Benjámin, a kiváló német filozófus és esszéíró a prózáról beszél hasonlóan, még a második háború előtti években: Az elbeszélés művészete azért van végveszélyben, mert haldoklik az igazság, a bölcsesség epikuma. Akárhányszor eszembe jutnak ezek a kóbor mondatok, mindannyiszor el- komorodom és ingerült leszek. Nem azért, mert magam is azt gondolom, hogy a harmadik évezredünkben véget érnek az emberiség nagy játékai és velük együtt ér véget a költészet, a történetmondás ősi igénye, hanem azért, mert nemigen akadnak olyanok, akik megpróbálnának elibe állni az elszomorító folyamatnak: sem az írók, sem a kritikusok, sem az olvasók, inkább csak forog a szemük a néma ámulattól. Legalább ordítoznának! Legalább kezdenének el új Bábel-tornyokat építeni a sivatagban, a hegytetőkön, ahol, mint új rendeltetésű szállodákban, sok nyelvű irodalmi és költői estéken vehetnének részt és újra, és újra meghallgatnák, hogy az emberfaj sárkányfog-vetemény, mégis láttuk sírni a folyók fagyán, s ha félt is gyakran, a helyét megállta... Egyszóval: minden jobb volna ennél az ócska közönynél. Az ember, aki emberként jelent már meg a földön, azonnal elkezdett rajzolni, festeni a barlangok falára, táncolni és énekelni a tüzek körül, s épp most, amikor már a Holdon is megfordult, egyszerűen nem izgatja, mi történik vele, még az írástudatlanságot sem szégyellné, ha elégedett testtel jöhet, mehet, foroghat a világban. Honnét zúdulhatott be hozzánk is ez az igénytelenség? Sokan azt állítják, hogy a régi Európa helyét elfoglaló, elpuhult új Európából. Ilyen szigorúan ítélkezni én nem merek, mert legalább már nyolc éve nem jártam sem Angliában, se Franciaországban, se Németországban. De ha jártam volna is, azt tudnám csak elmondani, hogy jók az utak, a városok tele vannak acélvázú üvegépületekkel, mindenki
