Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - KÖRTÁRS MAGYAR KÖLTŐK VERSEI - Garachi László: A villa és a kés
Kortárs magyar költők versei Lassulj, szívem! Szívem, te álmaimban is rohansz! Mikor fogsz lelassulni végleg? S lesz-e majd nyugalmas, könnyű éjed? Nekem már az is „megszolgált vigasz”, ha aggódásomat megérted... Lassulj, szívem, hisz élni kéne még! Átsétálnék veled néhány szép nyarat, vagy ülnénk tűnődőn öreg fák alatt, és hallgatnánk halk éjjeli zenét... s a csillagok velünk, amíg megvirrad. GARACZI LÁSZLÓ A villa és a kés A villa és a kés gondoltak egyet, és olajra léptek ők, nagystílű törtetők, többre vágynak annál, mint a merökannál, s a többi konyhacucc: élsz, aztán gajra jutsz. Futottak, kéz a kéz, s kiált a villa most: elérjük, édes kés, a sárga villamost? És jött az ellenőr, orcáján ollan orr! De semmi rettegés: megkené őt a kés. A hídon szellő fut, a kés zsebébe nyúlt: jegygyűrű, drágakős! Szeretlek, drága kés! S leültek, kéz a kéz, a villa és a kés, megpihentek ketten a Margitszigetten, azóta élnek otthagyván csapot-papot, beérve oly kevéssel, beéri villa késsel, sétálnak andalogva, néznek egymásra lopva, turkálni ételekbe, istenem, csak azt ne, úgy hívták őket - ez fájt a legjobban, hogy eszcájg, és a konyharuha durva volt, nem puha, úszkáltak egész héten a mosogatólében, róluk a zsírt nyalta érdes nyelvű macska,
