Irodalmi Szemle, 2006

2006/10 - KÖRTÁRS MAGYAR KÖLTŐK VERSEI - Nagy Gáspár: Szüntelen virrasztás, Hűvös megvetésed, Lassulj, szívem!

Kortárs magyar költők versei

dicsőén élünk, s néha még meg is halunk. Mint Themisztoklész rég, száműzetésben, várakozásban, rongy szomorúságban, mint Alkibiadész is Phrügiában, vágyakozásban, orv fegyverek által, de szembefutva vélük, mint a felszél, vagy úgy, akár a bölcs, fakult beszédű vén, mint Xenophón a visszavonulásban - nagyszerűen, páratlanul, merészen.

Mert görögök, görögök vagyunk mi.

(1922. november-december)

NAGY GÁSPÁR Szüntelen virrasztás

Nem te, hanem O, talán azért is O, mert Nála a virrasztás végtelen kegyelme, kérdéseidre már hangtalan felelne élet-gyertyád szüntelen lobogása.

Fényénél tollad hajnalig imádkozott, hogy „kétkedő fajod” is belássa: a lét eleve nem lett elátkozott... bár annyiszor voltál lent a mélyben,

O veled volt mindhárom személyben.

Hűvös megvetésed

Szembejön naponta az Árulás, mosolyog és roppant figyelmes. Rámutathatnál: Őkelme volt ott, igen, a fényes, kölcsön-álruhás, és kérlelve szólt: „ne légy rebellis!”, mert „ meglásd, fiam, nyakadat töröd”, ha elmulasztod eszedbe venni: egy vagy csupán a rabszolgák között, szívedet is próbáld hát jegelni, hűvös megvetésed így marad örök!