Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Aki elvesztette az ékezeteit (Terézia Mora: Nap mint nap c. regényéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE tőle. Tibor afféle luxusmenekült, aki számára a származás már kényelmetlen ügy, ezért igyekszik megfeledkezni róla. Ábel számára is csak afféle másodlagos megoldást jelenthet az ő ismeretsége. Berlinbe érkezvén elkezdődik a különféle bizarrabbnál bizarrabb szereplők felvonultatása, s ez nagyon jól megy a szerzőnek, ügyesen kísérletezik a figurákkal, elvezet bennünket egy bevándorlókkal teli diákszállóra, ahova Konstantin hozta el Ábelt. Konstantin, ez az ellenszenves és kínos figura, bemutatja a szállást, a „Bastille”- t, ahol Ábel jobb híján meghúzza magát. Konstantin átelmélkedi a napokat, s néha még hasznavehető igazságokat is a szájába ad a szerző („Arról van szó, hogy míg a legjelentéktelenebb dolgok egzisztenciálisan fenyegetnek, a legborzalmasabbak alig tudnak lélekben megrázni minket”), s eléri, hogy nem tudjuk nem kedvelni ennek az alig kibírható fickónak a fecsegését. Végül azonban elfajulnak a dolgok, s a hatóságok megrohamozzák a szállót, Ábelt is elhurcolják, s őt Tibor hozza ki a rendőrségről, de a Bastille-ba már nem tér vissza. A Nap mint nap szereplői szinte mind idegenek. Bárkivel találkozik és ismerkedik meg Ábel, kiderül róla, hogy másik országból érkezett, talán Mercedes, álfelesége az egyetlen, akinél nem merül fel az idegenség gyanúja, de még az ő fia is félvér, mert egy keleti apától származik. Terézia Móra talán túlságosan is aláhúzza ezt a bizonyos idegen- séget, néha már hihetetlenné válik az egész, olyan benyomásunk támad, hogy ebbe az országba mindenki külföldről érkezett, néhány esztendővel korábban. Ábel második szállásadója, a regény egyik legsikerültebb figurája, Kinga, szintén nem bennszülött, akkor ismerkedik meg Ábellal, amikor ő is az országba érkezik, majd pedig összefutnak Kinga tanyáján. A nő három zenésszel - ők is különféle helyekről vetődtek ide - él együtt, meglehetősen kaotikus viszonyok között. Kinga lázadó, de nehéz eldönteni, mi ellen lázad, s talán épp ez a céltalanság okozza később a vesztét. Kapcsolata Ábellel inkább plátói, de ez is elég ahhoz, hogy a zenészek féltékenyek legyenek a furcsa fiúra, és gyűlöljék őt. Gyűlölik, mert nem értik; csak Kingának nincs szüksége arra, hogy értse, enélkül is tudja szeretni őt. („Lehet ám az élet célja az is, hogy szeressünk, de soha ne értsük meg, miért” - ezt meg Darvasi László írja.) Kinga durvának mutatja magát, de érzékenyebb bárkinél: író a- kart lenni, s múzsa lett, mondja magáról. És ő is kötelességének tekinti, hogy segítsen Ábelen. Csakhogy saját magával nem képes semmit kezdeni, belefullad az anarchizmusba, egyetlen erőtlen irodalmi próbálkozásának kudarcba fulladása után pedig már nem marad számára kiút. Amikor lehetséges férjhezmeneteléről beszélget Ábellel, mondja ki a regény egyik jellemző mondatát: ,JVem tudnék hozzámenni ezekhez”. Akár Németh László nőfigurái, akik nem tudnak vegyülni a környezetükkel, bár Kinga esetében a környezet egészen más. „ Ezek”, a társadalom, valami félelmetes szellem, amely meg is jelenik a könyvben, meg nem is. Ez a modernség szépsége. Kinga végül kiugrik az ablakon. A szerencsétlen sorsú Kinga után egy cigányfiúval kerül közelebbi kapcsolatba Ábel. Egy hentesüzlet mellett lakik, s a városbeli bolyongásai alatt szinte sorsszerűén találkozik Dankóval és pajtásaival, akik fiatalok és kíméletlenek, egymást sem kímélik, s Danko tulajdonképpen menekül Ábelhez, ehhez a furcsa figurához. Két számkivetett egymásrata- lálása, még szép is lehetne, csakhogy nem vezet sehova. Azazhogy mégiscsak valahova: a cigánybanda betör Ábel lakásába, ellopják laptopját, benne készülő tudományos dolgozatával együtt, amelyről nincs másolata. Ezáltal megfosztották attól, hogy a tudományos világban keresse a helyét, de azt sem remélheti, hogy az utca majd befogadja.
