Irodalmi Szemle, 2006

2006/9 - Grigorij Kanovics: Menahem, a cigány (novella, E. Fehér Pál fordítása)

Menahem, a cigány

merjen. Nem akarja, hogy ilyen megalázottan, borzalmas állapotban szükségtelen és sértő sajnálattal illessék. Mindaz, amit ő valamikor megjósolt, az aranyhegyek, a pikk dámák, a hosszú élet, a fényes jövendő - mind-mind marhaság és hazugság. Az igazság ez itt, amit látunk: ezek a priccsek, ezek a halottas taligák, ez a füst a láger fölött... És nem a jósnők a vétkesek. Az Úr a bűnös, aki nem embereket, hanem emberarcú vadakat teremtett?

Ilda idegensége és zárkózottsága nem szerelte le Menahemot. Minden áldott nap bement a női barakkba, kérdezősködött felőle, de a társnői csak a vállukat vo- nogatták.- Zsidó lány? - kérdezték.- Cigány - felelt Menahem.- Tegnap egy ostoba felakasztotta magát a latrinában... Hogy ki volt, nem tudjuk.

Nem hitte el: nem, nem lehet ez a nő Ilda, ez valaki más. És minden alkalommal, amikor a nőknél megrakta végzetes kocsiját, valami kétségbeesett félelemmel nézte végig az arcokat: hátha hirtelen ebben a rettenetes halomban megleli Ildát. És ahányszor nem találta, Menahem hadaró suttogással mondott hálát a tőlük elfordult Mindenhatónak azért, hogy megmenti őt, és lehetséges, hogy majd amikor végetér ez a véres és zavaros ügy, s minden visszatér a napi rendes kerékvágásba, akkor találkoznak, és Ilda egy litért újra jósol neki... Hiszen egyetlen nap alatt nemcsak az emberek változnak a felismerhetetlenségig, hanem a sorsuk is.

„Rokonáról” még a lágerirodán is tudakozódott.

A válasz németül hangzott el, és rövid, tárgyszerű volt:- Ilda Balcherovich? Keine Angaben. (Nincs róla adat.)

Három héttel a felszabadító Vörös Hadsereg megérkezése előtt a felismerhetetlenségig megváltozott Menahem sorsa is. A lágerfőnökség úgy döntött, hogy megszabadul a felesleges tanúktól és a halottak fuvarozóit holtestekké változtatja. A kéményen át először a lengyel Jacek foszlott szét az égen. Őt követte a francia Justin és a dán Harald. Nem késlekedett Menahem sem, aki könnyen és bánat nélkül burkolódzott be a felszálló füstbe, mint halotti lepelbe és szétfoszlott az alko- nyati szürköletben.

Azóta egy örökkévalóság múlott el. De még most is, tiszta időben, ha fejünkkel az ég felé fordulunk, látható szabad szemmel is ez a felhő, amelynek körvonalai az angol paripán lovagló Menahemet sejtetik, aki a gyeplőt fogja és sebesen száguld a szülőföldje, Ionamiestis felé, fel a hegyoldalba, Ildáék sátrához, oda, ahol a kóbor cigányokról és a megtelepedett zsidókról elfeledkezve, közönyösen, mint a földi idő folyik a bő vizű, szelíd Vilija. És a paripa, patkóival a fekete földet nem is érintve száguld, száguld a szabad égboltozat

(2004. november-december)

E. Fehér Pál fordítása