Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Gabriela Rothmayerová: Látószög (elbeszélés, fordította Vércse Miklós)
Gabriela Rothmayerová- Tudod? Akkor bocsánat. Ha neked mindegy, akkor nekem duplán az.- Ez van.- Bocsáss meg, a te dolgod. Ez az ismerős csak elkomorodott, és dühös volt rám, megszégyenítve érezte magát. Egyre csak hajtogatta, hogy bocsánat, bocsánat, de a legszívesebben leszidott volna. Nem érezte szükségét a bocsánatnak, ezt csak úgy mondta, hogy megértsem, tulajdonképpen én sértettem meg őt a hálátlan hozzállásommal. Kéz a kézben álltunk be a hosszú sorba jegyért a fürdő bejáratánál. Egyre- másra kénytelen voltam kiszabadítani a kezem, hogy megtöröljem a tenyerem a zsebkendőmmel. Nem szívesen vettem volna el a férjem kedvét, vagy ébresztettem volna benne érdektelenséget. Az ablak előtt egy pillanatra szétváltunk, mert előttünk egy család állt, két kicsivel egy mély- és egy sportkocsiban. Félreálltunk. Akkor kellett észre vennie valahol a sor végén álló lánynak. Bizonyára így volt, mert én csak akkor vettem észre, amikor odalépett a férjemhez és a szemébe nézett. S már csattant is a pofon.- Még te mondj nekem valamit! - sziszegte a lány lángoló fülekkel, amelyekben hosszú láncok csüngtek, a végükön apró szívecskével. A sor felbolydult, előbb csak halkan, majd felszabadult kacajban tört ki. Azok, akik nem látták a jelenetet, a közelebb állóktól szereztek róla tudomást. A lány nem törődött álmélkodásommal, összeszorította fogait és ajkát, mintha a sírás fojtogatná.- Menjünk vissza - ajánlottam a férjemnek zavartan.- Családi számla - mondták a hátrább lévőknek, amikor még egy pofon csattant. Az én férjem, a romantikus érzékeny lélek, mélységesen fel volt háborodva és sértődöttségében lekent egyet a lánynak. A lány sikoltozott:- Szégyellheted magad, te bunkó!- Ne verekedjetek - mondtam elkeseredve.- Nem szégyelled magad! Nem szégyelled magad? Pedig szégyellhetnéd magad. Érdekes, hogy a nők hasonló helyzetekben elvárják, hogy a férfi szégyellje magát. Megalázva akarják látni ideáljukat? De hát hogy lehet azután becsülni az ilyen férfit? És mégis azt akarják, hogy szégyellje magát. Tán csak nem a szégyel- lősséget kívánják csodálni?- A nője, mi? - hallottam a sorból.- Rajtakapta! A férfiak a markukba nevettek, a nők meg engem méregettek nem titkolt ellenszenvvel.- Gyerünk, ne tartsanak fel, fürödni akarunk! - kiabáltak a türelmetlenebbek. A férjem észbe kapott, kifizette a két jegyet és izzadt kezével megfogta a hasonlóan izzadt tenyeremet. Nem értem rá megtörölni a zsebkendőmmel.
