Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Pomogáts Béla: Magyar identitás - magyar irodalom
Pomogáts Béla Magyar identitás - magyar irodalom NEMZET ÉS IRODALOM Azok között a fogalmak között, amelyeket a magyar történelem szentesített, és a közmegegyezés elfogadott, a nemzet és az irodalom fogalma mindig egymással szoros kapcsolatban állt. Teremtő kölcsönösség jött létre közöttük, egyfelől a nemzeti történelem s azok a törekvések, amelyek a történelem során érvényesülni kívántak, és igen gyakran vereséget szenvedtek, mindig meghatározták irodalmunk vállalt feladatait, küldetéstudatát, többnyire abban az értelemben, hogy magának az irodalomnak kellett helyreállítania a nemzet megromlott szellemi egyensúlyát vagy megtört politikai és kulturális egységét, másfelől hagyományosan az irodalomba konstituálódtak azok a személyiségjegyek, amelyeknek összessége a magyarság nemzeti jellegét teszi. A magyar történelem évszázadai során Balassi Bálinttól Berzsenyi Dánielig, Vörösmarty Mihálytól Ady Endréig és Illyés Gyulától Nagy Lászlóig a nemzet és az irodalom egymással lényegi kapcsolatban álló fogalmakat alkottak. E fogalompáros valóságos Janus-arccal néz ránk a múltból s bizonyára a jelenből: ami az e- gyik oldalról szemlélve egy történelmi emberközösség küzdelme a megmaradásért, az a másik oldalról magasrendű művészi értékek történeti folytonossága és rendszere, s ami az egyik nézetben gondolat, költői kép és versforma, az a másik nézetben emésztő küzdelem és gyötrelem azért, hogy tizenöt millió ember otthont találjon a népek közösségében, és képes legyen kibontakoztatni a maga szellemi és erkölcsi értékeit. Nemrégiben Kolozsváron jártam, hogy a nagy múltú Erdélyi Múzeum Egyesület elnökének: Egyed Ákosnak a felkérésére előadást tartsak a gróf Mikó Imre születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett tudományos emlékülésen. Az „Erdély Széchenyijének” nevezett kiváló államférfi, akinek nevéhez nemcsak az Erdélyi Múzeum Egyesület, hanem a többi között a kolozsvári tudomány- egyetem létrehozása is fűződik, egyik tanulmányában (Irányeszmék. Budapesti Szemle 1861.) arról beszél, hogy a magyar történelem során több alkalommal is, így például a szabadságharc bukását követő önkényuralom idején, előállott az a helyzet, hogy a nemzet által fájdalmasan nélkülözött önkormányzatot a kultúrának, mindenekelőtt az irodalomnak kellett pótolnia. „Nekünk, magyaroknak - hangzik Mikó okfejtése - jelenleg sem a politikai intézvények, sem más nemű viszonyaink egyéni kifejlődésünk tekintetében nem nyújtják azon hatalmas segélyt és biztosítékokat, melyeket a régiekben bírtunk. (...) Azon meggyőződés, hogy
