Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Garajszki Margit: A buszon (novella)
A buszon kövér kovászos uborkát. Gréti elégedetten lekuporodott a foteljébe. És várt. Hogy reggel hat húsz legyen. Sütemény! - pattant fel Gréti már félálomból. - Majdnem megfeledkeztem a süteményről! Bár már este tizenegy óra volt, kikászálódott a konyhába, hogy almát reszeljen. Beledobálta a tészta hozzávalóit egy tálba és turmixgéppel jól megkeverte. Negyven perc múlva már a tepsiben gőzölgőtt az almás lepény. Vágott néhány szeletet. Nem a széléből, azt megette ő. Persze nem feledkezett meg a porcukorról sem. Most már nyugodtan mehetett aludni. Másnap a szokottnál nagyobb táskával ment a hat húszas buszhoz. A sofőr nem vett észre semmit, vagy legalább is nem mondta. Gréti egész délelőtt rótta az utcákat. Szégyellt volna beülni bárhova is, mert bár nagyon gondosan becsomagolt mindent, mégis erős ételszag terjengett a táskából. Gréti egyszer az egyik kezében, másszor a másikban fogta a táska fülét. Dél körül már zsibbadtak a vállai. Az indulás előtt másfél órával ért az állomásra. A buszsofőr arcáról az első pillanatban jóval nagyobb meglepetés sugárzott, mint ami kellemes lett volna Gréti számára. De a következőben o- lyan jóízűen majszolta a csirkecombot, s a kovászos uborka olyan vidáman ropogott a foga alatt, hogy Gréti elégedett lehetett magával és a főztjével is. Az almás lepény is elfogyott. Gréti pedig csak nézte a sofőrt és arra gondolt, milyen jó, hogy végül levest nem hozott, mert azt nehezen lehetett volna kanalazni a befőttesüvegből. A vasárnapi ebédek rendszeressé váltak. Sőt harmadszorra Gréti már a maga számára is hozott mindenből. Néha véletenül elfelejtett két villát tenni a táskába. A közös villával elfogyasztott vasárnapi ebéd sokkal jobban ízlett Grétinek. Ha nem petrezselymes burgonya volt, akkor rizs vagy sült krumpli. Ha nem rántott csirke, akkor töltött hús vagy párizsi szelet. A kovászos uborka viszont egyszer sem hiányzott. Az almás lepény sem. Gréti mást nem tudott sütni. Gréti egyik vasárnap elhatározta, hogy megnézi a Hősök terét. Úgyis van elég ideje és még soha nem járt arra. Az Oktogontól elindult végig az Andrássy úton. Azon gondolkodott, milyen jó is lenne itt lakni valamelyik épületben. De aztán eszébe jutott, hogy akkor nem kellene buszoznia. Már a kereszteződésnél járt, amikor egyszer csak szembejött vele a hat húszas busz sofőrje. A sötétkék nadrágjában volt és a sötétkék volánbuszos kabátjában, de valahogy alacsonyabbnak tűnt. És a lábai is rövidek voltak. Gréti mindig csak ülve látta őt. Oldalról. A garázsban pedig mindig sötét volt. Most megjött vele szembe. És milyen keskeny az arca! A bőre sem olyan finom, mint az autóbusz sárga fényénél. Egyre közelebb ért hozzá. Gréti megszaporázta a lépteit. Az ebéddel teli táskát legszívesebben bedobta volna a kerítésen át a kertbe. A sofőr csak most vette észre, hogy ki van előtte a homokszínű kabátban. Már csak néhány centiméter választotta el őket egymástól. Mindketten lassítottak. Keresték egymás tekintetét. Aztán elmentek egymás mellett. Szó nélkül. Gréti hétfőn a hatórási buszra szállt fel. Nehogy véletlenül elkéssen a munkából.
