Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - Spiró György: Fogság (regényrészlet)
Fogság szép számmal, magukkal hozták a rémmeséket. A legtökéletesebb zsidók elleni vád a varázslás volt: a zsidók képesek arra, hogy átkokat mormolva bárhol, bármit lángra lobbantsanak, nem kell nekik ehhez parázs vagy tapló. A megkínzottak többsége e vádat megalapozottnak mondta, mielőtt a kerék a koponyájukat össze- reccsentette volna. Igen hihető volt e vád, a politikai elemzők emlékeztettek rá: annak idején Germanicus halála miatt Pisót is varázslással vádolták meg elsősorban, és Piso e vádat elismerte, hiszen öngyilkos lett, holott még tartott a tárgyalása; már őt is a zsidók rontották meg. Vadállatok bőrébe varrták az első kivégzendőket majmokkal, patkányokkal és kutyákkal összezárva, mint az anyagyilkosokat, hiszen Rómát árulták el, az édesanyjukat, ez volt a vád, és a Tiberisbe vetették őket, de elfogytak a majmok; akkor kutyáknak vetették oda a bőrbevarrtakat, de bőrből is hiány támadt, meg a kutyatulajdonosok is tiltakoztak, akik futtatásra idomították az állataikat, mert ha emberhúst zabáinak, soha többé nem fognak engedelmeskedni; így aztán a Marsmezőn emelt amfiteátrumban vadállatok elé vettette a nazarénusokat Nero, aki is kocsihajtónak öltözött, úgy nézte a dolgot a porondról, közvetlen közelből, de az állatok jóllaktak, és azokból sem volt elég; akkor aztán Nero a leégett kertjeiben feszíttette keresztre a maradékot és szabaddá tette a belépést. Amikor Úri meghallotta, mi folyik, a kertekbe sietett. Ő nemzette Marcellust, legalább a haldoklása közben lássa még, ha ugyan nem falták fel már a kutyák vagy a tigrisek. Nem félt, hogy felismerik és őt is keresztre vonják, úgy érezte, eleget élt már. Sok száz ember lógott a kereszteken, némelyek fejjel lefelé, volt, aki élt még, volt, aki már meghalt. Lovasok vigyáztak a rendre, rokonok bóklásztak vizes köcsöggel a kezükben vagy a fejükön kétségbeesetten, nem bántották őket; gyászolók hajlongtak Jeruzsálem felé, ruhájukat megtépve, fejükre földet szórva; bámészok sokasága élvezte a látványt, amely minden addigi cirkuszi szórakozást felülmúlt. Spartacus leverése óta nem feszítettek ennyi embert keresztre, az pedig rég volt. Úri módszeresen lépdelt, neki közel kellett mennie minden egyes kereszthez, hogy a felfeszítettek arcát lássa. Fárasztó volt a menetelés, közben lökdösték, taszi- gálták. Az élők jajgattak, vízért könyörögtek, rángatóztak, fulladoztak, a szar végig- csorgott a lábszárukon, a fejjel lefelé felkötözöttek szájából, orrából csörgött a vér; az erősebbek, a fejjel lefelé lógó fiatalok még megfeszítették az izmukat és lógtuk- ban derékszögben vízszintbe hozták a felsőtestüket, majd aláhanyatlottak ismét. Úri számos ismerőst fedezett fel a Túlnanból, nem gondolta volna, hogy ők is e tébolyult, rajongó szektához csatlakoznak, vagy nem csatlakoztak, csak a vagyonukra fájt a följelentők foga. Elképedt, amikor a vén Honoratust fedezte fel holtan, a bal lába hiányzott, azt korábban vághatták le neki. O biztos nem lett nazaré- nus. Forradalom zajlik a Túlnanban, új emberek lépnek a régi vének helyébe, akik a nazarénusokkal nem tudtak elbánni. Sok arcot vélt júdeainak, azok hittérítőkként érkezhettek. Egy fejjel lefelé felakasztott vénembernél sokáig állt. Nem élt már,
