Irodalmi Szemle, 2006
2006/4 - TALLÓZÓ - Sturm László: Szlovákiai, magyar, irodalom
TALLÓZÓ kotok és alkotások megismertetése a mindenholi magyar olvasóval. A megmutatkozási vágy és képesség persze jelzi a felvidéki kultúra növekvő öntudatát. Az utóbbi években tucatnyinál több jelentős irodalomtörténeti összefoglalás, monográfia és antológia jelent meg a témakörben. (...) II. Cselényi László az ötvenes évek végén indult nemzedék (a „Nyolcak”) képviselője, aki költőként, méghozzá avantgárd költőként vált ismertté. Verset, saját bevallása szerint, már jó ideje nem ír:, jómagam még írogatok ugyan prózát-publicisztikát, de az Aleatória óta egyetlen vers nem hagyta el az írógépemet”. A „próza-publicisztika” „irogatása” ma már az életmű jelentős teljesítménye. A szlovákiai magyar irodalmat ismertető könyvvel a publicisztika egyik meghatározó - a fülszöveg szavait használva - „művelődéstörténeti-ismeretterjesztő” vonulata már tetralógiává terebélyesedett. A Negyedvirágzás első két esszéje átfogó képet ad az első és a harmadvirágzás irodalmáról, az Arcképcsarnok című második rész a fontosabb alkotókat mutatja be harminckilenc portréban, Márai Sándortól Szászi Zoltánig. A portrék közül feltűnően hiányzó leg- ifjabbakat az Arcképcsarnok végére helyezett Negyedvirágzás?-bán említi. A következő részben a szerző könyvsorozatok és antológiák kapcsán fejti ki véleményét tárgyáról, végül két írásban a jelenben zajló folyamatokat és a felvidékiség mibenlétét vizsgálja. Cselényi számára a cseh/szlovákiai magyar irodalom tengelyében Fábry Zoltán áll. A virágzások szerinti korszakolás is tőle származik, amit a szerző átvesz és kiegészít. Inkább vonzónak, mint zavarónak érzi a számozás talányosságát: „Fábry nevezte az 1948 után kezdődő időszakot (már 1953-ban) harmadvirágzásnak. Első virágzáson nyilván az 1938-ig terjedő szakaszt értette, de hogy másodvirágzáson mit értett, az máig rejtély. Mert az 1938-1948 közötti évtizedet minden másnak lehet minősíteni, csak virágzásnak nem.” Az első korszak Cselényi szerint igazán jelentőset az esszében és a publicisztikában alkotott (ezek a nehezen definiálható műfajok azóta sem vesztettek súlyukból a cseh/szlovákiai magyar irodalomban): „Fábry Zoltán mellett olyan nevek fémjelzik még esszénket-publicisztikánkat-emlékirat-irodalmunkat, mint Balogh Edgár, Szalatnai Rezső, Kovács Endre, Peéry Rezső, Dobossy László, Jócsik Lajos, Borsody István, Sziklay László, Kemény G. Gábor, hogy csak a legfontosabbakat említsük, s akkor még nem is szóltunk például Komlós Aladárról, Féja Gézáról, Illés Endréről stb.” (az utóbbiak, hasonlóan Márai Sándorhoz, a későbbi Szlovákia területén születtek, de írói kibontakozásuk már nem ide kötődött). A lírában a „Mécs-Forbáth-Győry triász” jól megrostált életművében lát csak megőrzendő értéket. A prózáról még lesújtóbb a véleménye: „e korszak csehszlovákiai magyar prózáját nem érdemes (s nem is lehet) új életre galvanizálni”. A harmadvirágzás majd négy (?) évtizedet fog át, természetes tehát, hogy önmagában is több időszakra osztható. A nyílt magyarüldözések és a kitelepítések után, a negyvenes évek végétől megszólaló „alapozó nemzedék” „nagy része még az első köztársaság idején indult”. Jelentősebb képviselői - a korábbi kommunista dogmatizmusát átértékelni képes Fábry mellett - Egri Viktor, Rácz Olivér, Monoszlóy Dezső, Ordódy Katalin, Dávid Teréz, Ozsvald Árpád és Bábi Tibor. Az esszéírók közül különösen
