Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Végh Péter: Az irgalom szigete (elbeszélés)
Végh Péter gédjével együtt keskeny kanálist ásott a víz irányába, s azon keresztül átengedte a folyóba a rabságba jutott halakat. Zitombó ilyen s ehhez hasonló, furcsánál furcsább dolgokat figyelt meg. Ettől kezdve még jobban megbecsülte munkakörét és még nagyobb szeretettel viselte gondját a doktor állatainak. Persze voltak olyan napok is, mikor vitába kellett szállnia gazdájával. A doktor egyszer nyitva felejtette szobája ajtaját s a háza körül ténfergő antilopok beosontak rajta, majd az asztalon szanaszét heverő műve kéziratát egy szemig felfalták. Úgy látszik ízlett nekik a finom papír. A doktor ezt látva nagyon mérges lett, s Zitombónak kellett őt lecsillapítania és pártfogásába venni a tudatlan állatokat. Máskor a munkások pártjára kellett állnia, mivel nem végezték el a rájuk bízott munkát, s a doktor ezért a súlyos mulasztásért neheztelt rájuk. 3. ALBERT DOKTOR GONDOLATAI Gyakran gondolt édesapjára, aki falusi lelkészként szolgált otthon, Günsbachban, a Vogézekben. Ha gyermekkorában ő vagy a testvérei elkövettek valamilyen csínytevést, mulasztást, édesapjuk mindig szigorúan megbüntette ő- ket, de szigorán mindig átérezte szeretetét. O ezt az erkölcsiséget örökölte, ezt hozta magával a szülői házból. A rakoncátlan állatokkal, lusta, nemtörődöm bennszülöttekkel szemben úgy kell viselkednie, mint egy szigorú, de szerető apának, gyermekeivel. Meg kell őriznie tekintélyét. Nem süllyedhet le a feketék szintjére, akik véget nem érő viszályokba, vitákba bonyolódnak. Feleségével a- zért jöttek ide, hogy az irgalom szolgálatában álljanak, s nem azért, hogy az igazság őrei legyenek. Mennyire igaza volt Zitombónak, mikor a minap azt kérdezte tőle, csöppnyi szemrehányással a szemében: - Minket, feketéket a szeretet gyakorlására neveltek, melyre Jézus tanított benneteket, és arra, hogy nyissuk meg előtte szívünk ajtaját. De akkor nem értem, hogy törzseitek miért háborúznak? Miért veszitek el tőlünk férjeinket, gyermekeinket és miért viszitek el őket a háborúba? Mondotok valamit és mást tesztek! Bizony, szégyellhetik magukat. Ölnek, pusztítanak, és eközben azt hirdetik, hogy „ti pedig szeressétek egymást”. Önmagukat sem értik, önmagukat sem szeretik, akkor meg hogy akarhatják, hogy a bennszülöttek szeressék és megértsék őket. Mi végre a háború? Mi végre imádkoznak, prédikálnak, ha eközben ölnek? Mert ha összeveti a hétköznapok borzalmakkal, erőszakkal, szerencsétlenségekkel, fájdalmakkal, szenvedésekkel és igazságtalanságokkal túlzsúfolt világát vallási és erkölcsi képzeteikkel - az Istentől kapott tízparancsolattal és Jézus szeretetparancsá- val -, rögtön látja, hogy baj van, hogy rossz úton járnak. Érezte, hogy a fehér ember arca felemás. Egy kettős Janus-archoz hasonló, mely hol angyal-, hol ördögarcot ölt. A fehér ember jó és rossz egyszerre. Kezet
