Irodalmi Szemle, 2006
2006/3 - Duba Gyula: Lexikonunk dicsérete (esszé)
Duba Gyula Az irodalom felnőtt korát jelentette a gondolat, hogy írott történelemre van szüksége! Történelmi műhöz történelem kell, alkotói teljesítmények és termékeny idő, életművek és irodalmi élet, korszakok és nemzedékváltások, olyan folyamatos múlt, amely történelminek nevezhető. Irodalmunk ekkor hatvanéves történelmi múltra tekinthetett vissza. A haza elvesztésére, addig ismeretlen természetű kisebbségi létre, ellentmondásos háborús korszakra, elembertelenedett évekre és a szocializmus idejére. Bonyolult korszakban vállalta fel a Madách Kiadó a lexikon ü- gyét! A magyarországi gazdasági reformtörekvéseket nálunk idegenkedve figyelték és fenntartásokkal fogadták, az ellentétek kiszámíthatatlanná tették az ideológiai felügyeletet a kisebbségi szellemi életben. Megkövesedett rutinná vált a konszolidáció gyakorlata, ami ösztönös óvatosságban és álszent önvédelemben, az önálló vélemények abszenciájában nyilvánult meg. A jellegét veszített irányítási gyakorlat számára, a felettes hatóság szemében a sokrétűen valósággazdag és számukra szinte áttekinthetetlen lexikon kézirata időzített bombának tűnhetett fel. A tiltott nevek előfordulása politikai hiba, az emigráns szerzők kitagadottak és elfelejtettek, a szlovákiai magyar irodalom évtizedeinek rónái és lankái kiszámíthatatlan aknamezőket rejtenek. A közvetett elutasítás úgy nyilvánul meg, hogy a felettes hatóság elfogadja a mű koncepcióját és tervét, megjelentetéséről azonban gondolja a magáét. Majd megoldja az idő... A vele szemben megnyilvánuló elfogultság és gyanakvás áll a lexikon megvalósulásának másik oldalán. A szlovákiai magyar irodalom tehát felnőtt a célig: megfogalmazza története átfogó képét, feldolgozza sajátossága és eredményei természetét! Immár rendelkezik az ehhez szükséges értékekkel és feltételekkel. Drámai tapasztalatokkal is. Tragikus apokalipszis szülte a kisebbségi sorsba szakadt évtizedeket, korszakos kataklizmák szabdalták, a huszadik század sosem bánt kesztyűs kézzel velünk. Irodalmunkat illúziók és lelkes eszmények éltették, balsikerek és újrakezdések sorvasztották, megszűnt lenni és újraéledt. A túlvigyázott konszolidációs korszak éppen azt mutatta meg, hogy erős nyomás alatt a felvidéki magyar nemzetiség még erősebben ragaszkodik önértékeihez, kedvezőtlen feltételek mellett mintha fejlődő- képesebb lenne. Ez akár évszázadokra utalhat vissza, amikor Bécs éber uralma a- latt alkotott a felső-magyarországi nemzeti szellemiség. Ilyen hagyományból született a lexikon gondolata: bonyolult közeg, s nem könnyen élünk, de a magunk önálló útját járjuk! Nem csak sejtjük, tudjuk is önerőinket, érezzük a közösségi energiákat, melyek fenntartnak, számbavesszük bejárt utunkat! A mű sajátos kultúránk és írásbeliségünk dokumentuma, irodalmunk kötődéseiben következetes, szűkebb és tágabb társadalmi kötődéseire érzékeny és hű önmagához. Ettől eredeti, s jellegzetesen közép-európai! A húsz évvel ezelőtti engedélyeztetési folyamatok mindezek felismerésével jártak, a véleményezők jelentései ennek tudatában készültek. Kevés megértéssel s még kevesebb jóindulattal. A döntő vélemények elutasítók, sommás kihagyáso
