Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - TANULMÁNY - Alabán Ferenc: Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága
Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága hat azokba a nyelvi és nem nyelvi tartományokba is, amelyekbe eddig nem volt honos, és különböző más eszközökkel vegyülve perifériára szorít(hat)ja eredeti funkcióját, az írásbeliséget. A műfajok tanulmányozása során kiderül, hogy jelenünkben a klasszikusnak ismert műfajok egyre inkább felbomlanak. Az számít autentikus írónak, aki úgy alkot, hogy nem veszi figyelembe és tekintetbe a műfajok elkülönülését, minek következtében „... ma nincs közvetítő az egyes, individuális mű és az irodalom mint egész (a végső műfaj) között. Nincsen, mert a modem irodalom fejlődése pontosan abból áll, hogy minden egyes mű az irodalom valódi létének a megkérdőjelezése.”32 Az irodalmi műre jelenünkben ( ennek következtében ( érvényes lehet valamennyi kifejezésmód és -forma, a műalkotás nem „engedelmeskedik” a műfaji kötöttségeknek, kivétel akar lenni. Ez az eredetiségvágy az alkotó első számú ambíciója lehet, ami a maga kivétel voltában szükségszerűen előfeltételez egy másik szabályt, miszerint: ha a kritika és az olvasó (befogadó) felismeri ezt a kivételes státust, a mű a maga ellentétévé, szabállyá válhat/válik. Elég itt csupán arra utalnunk, hogy például James Joyce írásmódja és kivételszerű nyelvi játékai a modem regényírás egy bizonyos fajtáinak követendő szabályaivá váltak a különböző nemzeti irodalmakban. A műfajok szinte intézményesített formában egyrészt úgy funkcionálnak, mint az „írás modelljei”, másrészt az olvasók számára mint bizonyos megszokott „elvárási horizontok” is léteznek, amelyek különböző formákban demonstrálódnak- akár az irodalomkritika, akár az olvasói iskolázottsági szint által. Arra a kérdésre, hogy honnan eredeztethetők, ill. honnan származnak a műfajok, Tzvetan Todorov a következő választ adja: „Nos egészen egyszerűen, más műfajokból. Egy új műfaj mindig egy vagy több régi műfaj transzformációja: inverzió, áthelyezés, kombináció révén”.33 Ha ezt a definíciót elfogadjuk, nem jelenthet különös gondot annak megválaszolása sem, hogy létezhetett-e valamikor is műfajok nélküli irodalom, létezhetett-e az irodalomnak műfajok előttiségét jellemző korszaka? Világossá és elfogadhatóvá válik, hogy az irodalom ebből a szempontból egy szüntelenül változóban, átalakulóban levő rendszer, és az eredet kérdése nem különíthető el - történetileg sem - a műfajok meglététől és alakulásától. A változások a kutatások időszerűsítését és új szempontokkal való kibővítését hangsúlyozzák, s nem egy esetben az irodalmi alkotások létrehozóit is elméleti stúdiumokra késztetik. A párizsi Magyar Műhely folyóirat egyik alapítója, Nagy Pál legutóbbi terjedelmes könyvében34 azt vizsgálja meg részletesen, hogyan módosul az irodalomnak mint nyelvközpontú esztétikai kommunikációnak az eszköztára és fogalomköre az elektronikai változások egyre gyorsabb fejlődése során. Nagy Pál tanulmánya a hangköltészet történeti fejlődésének bemutatásával indul, a vizuális költészet műfaji taglalásával folytatódik, hogy a happening, a művészkönyv, a performance, a kommunikációs művészet, a költői akció és az irodalmi indíttatású videózás lazán körülhatárolt tartományain keresztül eljusson a komputerrel generált szöveges alkotásokig, valamint a „virtuális világ” esztétikai körvo
