Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (elbeszélés)
Gál Sándor- Jó napot - mondta a szakállas zsidó. Várt. Altmann úr letette a ceruzát.- Mivel szolgálhatok?- Leégett a házunk... Vállalkozót keresek. Altmann úr úgy tett, mintha gondolkodna.- Hát nem is tudom... Sok a munka, kevés az ember, a kőműves, az ács, a fuvaros... Miről lenne szó?- Szoba, konyha... Altmann úr számolt.- Öt és fél ezerből kijön.- Ez sok.- Maga mennyire gondolt?- Ezerrel kevesebbre. Altmann úr ismét számolni kezdett.-Négyezer-hetesszáz. Ennél kevesebből nem jön ki. Az alapot magának kell kiásni, és elmarad a külső vakolás és a szoba vakolása is. Ha ezt elfogadja, a jövő héten elkezdhetjük. Eddig is a konyhában laktunk, gondolta, megleszünk ott ezután is. Ami holmi pedig a tűz után megmaradt, az egy-két évig a vakolatlan szobában is jó helyen lesz.- Megegyezhetünk. November közepén beköltöztek az új házba. Hosszú volt az ősz és meleg. Eső alig esett, de reggelenként már dér lepte a szántóföldeket és a kukoricásokat. Közeledett a teljes betakarodás ideje. Törték a kukoricát. A hónap végére már csak a szárvágás maradt. Behajtották a legelőről a csordát. Lassan elnéptelenedett a határ. A Dunára, nagy v betűket rajzolva a kék magasságba, megérkeztek a vadludak. 2/5- Mozgósítás lesz!- Háború! Pattog az éjszaka a falu felett. Csillagokat szegeznek az ég kupolájára. A csillagok alatt lomhán ügető felhők. Szép, tiszta, hangtalan mindenség. Alatta megérett emberi vetések; tűzre várók, hóra és fagyra várók. Szép csendesen üget a szél. Hajnalodik. Valaki az istálló mögött harákolva köp. Aztán káromkodik egyet. Ló horkan. Kakas virító kukorékolása, akár a fűrész, felhasogatja a békét. Európa, mint egy hatalmas katlan, lassan fortyogni kezd. Alágyújtottak az ördögök, sátánfiak. „Jövőre elmegyek”, Lajkó szédelegve bukik be az istálló ajtaján a fal mellett megvetett vackára. Bimbó, a jó fejőstehén, értetlenül bámul rá. Bőgni is elfelejt. Lajkó vet magán egyet, mintha az egész világ terhét bele akarná borítani a te
