Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (elbeszélés)
Az Egy és az Egész hén fara mögött gőzölgő puha, barna lepénybe. Pedig csak Nagynétól szeretne szabadulni; vagy méginkább önmagától. „Elmenni! Elmenni ebből a bűzös, lepedékes, tyúkganéjos nyomorúságból! El, elmenni!” A priccs fájdalmasan megreccsen alatta, mintha a gondolat a zizegő szalmába és a szuvas deszkába fájna tovább. Lüktet a halántéka, az ágyéka sajog, mintha minden csepp nedvét kipumpálta volna Nagyné szomja, kielégíthetetlen ágyéka. Még most is érzi, pedig már távol van tőle, a mohóságot, a fekete tüzű éhséget, a lüktetést, amelyben megég a hús, a csont, az értelem. A fák zizegnek, lombjuk között hűvös szél motoz, lustán, mint az éjszakai tó hullámverése. Bújj ki magadból, vesd le a bőröd, légy kígyóvá, kígyókirállyá, kígyóistenné, kígyómarássá... Fullánkod engedd egyre mélyebbre, a mindenség időtlen ölét spricceld teli kölkeid félig kész millióival... Lakj jól, időtlen mindenség, meg nem született kölkeimmel. Vedd és edd! Csillapítsd éhségedet, most és mindörökké... Lajkó nyugtalanul, álmatlan álommal forgolódik, mozog az istállói priccsen. Felnőtt Krisztus, megcsalt Krisztus, kifacsart testű istenfia. Szunnyadó, szent állat. Üres ágyékú, elkárhozott megváltó. Lajkó, szegény Lajkó, boldogtalan Lajkó... A Bimbó feszülő tőgye világít felette a félhomályban: talán holnapra már minden megváltozik. Talán holnapra... Talán... Nem szeretem azt a szót. Nem szeretem... Nem szeretem! Az akácosok és a nádasok pedig csendesen, igen csendesen, igen nagy csendességgel és nyugalommal zizegnek, susognak.- Mozgósítás!- Háború készül... A gazda a trágyadomb mellett álló szekérre vasvillával hányja fel a ganajt. Nesze, szép reggel! Szagold! Illatozz, szép reggel. Illatozz! Röppen az érett trágya fel a szekérre. A villa négy ága kifényesedik. Ezüstvillámok a hajnali pírban. Gőzölög a trágyadomb kibontott teste. Fűtenek alatta az ördögök és a sátánkölykök. A szomszédban felbőg Kovácsék szamara: iá-iá-iá... morzézza bele a friss reggelbe: mentsétek meg lelkeinket. Totty! Egy érett alma a kertben elengedte az ágat, s a száraz földön szétfröccsent. Uramisten, könyörülj rajtunk! Tartsd meg az ágon az almát, tartsd meg fejünk felett az eget. Uramisten, könyörülj rajtunk...- Gazduram, a kiscsikó dögledezik... Az egyik cseléd köpi ki a szavakat, mintha mindegyik külön-külön varangy lenne.- Dögledezik a kiscsikó... Dögledezik a... Szeme előtt a kiscsikó jelenik meg. Erős volt, szép volt, barna szemű. Tele élettel... A Hóka fia. Hóka volt a legszebb kanca a faluban. Törzskönyvezett, okos állat. S most a fia dögledezik. A kutya úristenit ennek a világnak, a hétszentséges úristenit a rohadt világnak! Mi készül itt?