Irodalmi Szemle, 2006

2006/12 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (elbeszélés)

Az Egy és az Egész

Ezt nem tudni. Isten fia szunnyad. A bölcső kint áll a szilvafa alatt. Egy tyúk kárál éhesen a kút mellett. Valahol az utca végén kutya csahol. Aztán minden elcsendesedik.

Ring a mindenség kék tengere. Majd elnyugszik. A hullámok kisimulnak. Eltakarják egymást az emlékek.

Alvás, ébredés, alvás, ébredés.

Két éhség között a csend.

Majd: oá, oá. Vörösen, mint a cékla. Oá, oá... Fáj valami. Rettenetes kín. De mi? Nincs válasz. Csak az oá. Már minden sajog, kint és bent. Keserű hányadék csorog. Bűzlik az erjedt kazein.

Lepedő, s párnahuzat szárad.

És kezdődik minden elölről. Egy nap, két nap. Oá, oá... A hangok rekedtté válnak. Hörgés. Kérdések. Mi lesz vele? Mi lesz vele?!

Reggel. Este. Új reggel.

Talán már holnap...

Isten, talán...

Nyugodjatok meg az Úr akaratában.

Este. Reggel. Hosszú álom. Pihenés. Csend, csend.

A csend békessége. Megpendülnek a békesség húrjai.

Indul a csorda a legelőre. Az üres istálló nyitott ajtaján fecskék röpködnek ki-be, ki-be. Fecskevillanás, fecskezivatar, fecskeeső...

Isten akarata szerint.

Heródes meghalt. A gyermek él. Mély lélegzet. A bölcső felett szilvafa virágzik.

1/3

Hajnali négy óra. Suhog a kasza a rozsban. A rozsszálakon alig tapintható a harmat. A kalászok könnyűek, feltartják fejüket, neki az ébredő napkorongnak.

Rossz időt küldött a parasztokra az Isten.

A kasza rendre dönti a kötélnek való rozsot. Felmarkolnak belőle egy kötélre valót, torzsáját a földhöz ütik, s nagy lendülettel összesodorják. A kész kötelet a többihez dobják, majd vizet locsolnak rájuk.

A határ tele van zajjal. Valahol kaszát kalapálnak, van ahol már vágják a búzát, a rozsot. Az úton fehér vászoningek világítanak a poros-szürke akácfák között meg a magasra nőtt út menti dudva felett. Kocsik zörögnek, lovak patája puffog az út mély porában.

Meglódult az egész falu, kifelé a mezőre. Kaszák, gereblyék, sarlók csiszolt villogása. Száll a felvert por, megül a fák lombján, a bokrokon, a füveken, az emberek arcán, kalapkarimák szegélyén.