Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Az álomszerű tények és a tényszerű álmok ingoványa (Aich Péter: Szerelmek című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE szolgáltatnak a költői látomásokhoz, amelyek ezeket a műveket uralják. Akadnak érdekes és élvezhető darabok is e szövegek között, mint például az Ugrál az idő című, mely egy angyal megjelenéséről számol be, szembesítve ezt az álmot a hétköznapok szürke falansztervilágával, s mintegy allegorikus képet fest a szerelem üdítő és lélegzetelállító erejéről. Sajnos ez a színvonal nem állandó, az Almok álnovelláiban gyakran követhetetlen képeket halmoz egymásra az író, mint például a Lázálom című műben, amelynek olvasásakor olyan érzésem támadt, mintha a szerző nem bírt volna igazán „beindulni”: próbálkozik, próbálkozik, de végül csak nem sikerül felvennie a kapcsolatot a szöveggel s az olvasóval. Közhelyek teszik nehézkessé a szöveget, fölöslegesnek tartom az olyan mondatok alkalmazását, mint hogy „Én vagyok számodra a mosoly, és te vagy számomra a beteljesedés”, a szerelemtől igazán nem nehéz eljutnunk a „mosoly” és a „beteljesedés” fogalmakig, s a szerző ezáltal igazán semmi meglepetéssel nem szolgál és semmi újat nem ad. Értékesebbek azok az írások, melyben a szerelem elmúlását, a lassú sorvadást, az öreggé aszalódást érzékelteti a szerző (Évforduló). Ezekben eljutunk valahova, s nem csak bizonytalanul tipródunk egészen addig, míg az álomképek lidérces rémlátomásokká nem válnak. A „Tények”, melyek közé — egyébként teljesen jogosan - gyakran keverednek álmok, a kötet valódi vázát képezik. A szerző sok helyütt merít vallási témákból, erkölcsi nézeteit pedig általában felettébb konzervatív módon tálalja, annak ellenére, hogy nem riad vissza a nyíltságtól, nem ódzkodik az erotikától, sőt, az erotika fontos, majdhogynem elsőrangú szerepet kap egyes helyeken. Mégis, végül győzedelmeskedik a - már-már gyanúsan — tiszta erkölcsiség. Olyannyira, hogy irigyelhetjük is Aich Péter figuráit, akik morális esetlenségükben is általában embertelenül tiszták. A József és Mária, a Csipkerózsika vára, A mester elmegy című elbeszélések hősei mind kikezdhetetlenek. Aich Péter gyakran úgy ír ezekről a figurákról, mintha szándékosan nem akarná megsérteni őket. Az elbeszéléseknek pedig mindig a szereplők lélektana áll a középpontjában: viszonyuk a korhoz, amelyben és a helyhez, ahol élnek, viszonyuk a környezetükhöz, s a szerelemhez, amelynek dicsőítése a könyv lényege, bár Aich soha nem általánosít, s ezért a könyv címében tényleg pontos a többes szám, tizennyolc különféle szerelemről van szó ugyanis, nem magáról Erószról, mint Platónnál A lakomában, hanem az ezerarcú isten egynéhány megképződéséről. A szerelmek kúsznak-másznak a szereplők között, tolakodnak, felforgatnak, simogatnak, fojtogatnak, aztán egyszer csak elszunnyadnak. A kötet egyes elbeszélései a magyar próza Krúdy Gyula-Füst Milán-Kőrösi Zoltán vonalát követik, a Gyászmise című elbeszélés például erősen rokon Körösi Zoltán műveinek világával, az ő legutóbbi, Milyen egy női mell? című regényének hangulatával, mely regényt szintén „szerelmes regényeként hirdették meg, holott a valóságban természetesen sokkal több annál. Körösi hasonlóképpen kutatja, vizsgálja, követi a sorsok, életutak alakulását regényében, ahogy ebben az elbeszélésben Aich Péter teszi, s talán ebben a könnyeden realista, valóban tényszerű, ballaszt nélküli írásában mutatja a legjobb teljesítményt a Szerelmek írója. A Gyász
