Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (1) (Dobos László és Talamon Alfonz regényéről)
Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (1) természetét, műviségét tekinti fontosnak, a másik inkább a világszerűségét, valóságból származását és arra vonatkozóságát, megfeleltetését. A hangsúly az inkább szón van, hiszen a legtöbb műben fiktív és valós szétválaszthatatlan, továbbá a müvek jelentős része nemcsak merít (válogatva beemel) a létező világból, hanem legalább ennyire teremt is egy új világot. Az eltérés, a különbség számos oldalról megragadható és demonstrálható. A következő két nagyjából egyforma hosszú prózadarab szembeállítása az irodalomnak a valósághoz való eltérő viszonyulását kívánja érzékeltetni. DOBOS LÁSZLÓ Földönfutók (részletek) „Ezerkilencszáznegyvenöt szeptembere, Bodrogközben tíz hónapja véget ért a háború. Béke van. A parasztok szántanak. Asszonyaik az üzleteket járják, kosaraznak, csereberélnek, kedveskednek a régi üzletek új gazdáinak. A pusztítás kábulata után először a boltok népesedtek be. Aztán megjöttek a hivatalok. Iskolásképű suhancok ültek a magyar szolgabíróság íróasztalai mögé. Előkerültek a fináncok is. Elfoglalták határ menti kaszárnyáikat. Az iskolába katonákat szállásoltak. Őrséget állítottak a Magyarország felé vezető utakra. Helyreállt a rend! Látszólag semmi sem változott, csupán visszakanyarodtunk a harmincas é- vek piros-fehér-kék lobogós viszonyaiba. Harmincnyolcig Csehszlovákia, negyvennégy végéig Magyarország, most ismét meghúzták a trianoni határt. A háború utáni hónapok légköre bizalmat áraszt. Szombat estétől vasárnap délig tart minden héten a bál. Feszül, pezsdül, szétárad a jókedv, határtalanul, ő szintén, akár egy vég nélküli győzelmi ünnepen. Az öröm mégsem lehet teljes. Nyelvük szerint különválasztják az embereket; jókra és rosszakra, győztesekre és legyőzőitekre. A hatalom új urai törvényt ülnek; nem kérdeznek, csak vádolnak. Úr és szolga egymás mellett ül a bírák előtt. Nem a gonoszságot, hanem a születést büntetik, királyok vétke a cselédek fejére száll. Hiába kötelezted el magad egy életre a forradalommal, hiába sorvadt el tüdőd a spanyol front árkaiban, hiába vállaltál áldozatot, megaláztatást, üldöztetést. Ez most senkit sem érdekel. Érdeme senkinek, bűne mindenkinek van. Aki anyanyelvén szól, az bűnös, azt ütni és gyűlölni kell. Az ábécé szép, tiszta betűit kellene vetni a táblákra. Tanítani, hogy érdemes élni; bármilyen nehéz volt, érdemes kezdeni és folytatni. Az iskolák udvarát benövi a fű. Az erős hitűek reménykednek, várnak még. Falvakon és tanyákon ismét hamuba vethetik a betűt, úgy, mint a középkor kezdetén. Alig éltem másfél évtizedet. Nekem még nincsen erős hitem, csupán rémé-
