Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Duba Gyula: Parasztírónk a múlt századból (Sellyei József munkásságáról) (esszé)
Parasztírónk a múlt századból Rongya Miso megélte, gondjait érezzük minden részletéből. De találékonyságát, törvényfélését is, magához való eszét s becsületét! Hivatásos író gyakran az irodalom - forma, értékítélet - felől közelít az életjelenségekhez, Sellyei az élethelyzetekből és tényekből indul az irodalom irányába! Az élt parasztvalóság kellős közepén művészként szemléli annak értelmét, írói stilizáció, vérrel-verítékkel írva! Gorkij mondta, hogy két erő mozgatja a világot: a szerelem és az éhség! Más a gondolat súlya, ha Gorkij mondja, s más, ha művelt filozófus fő s kifinomult elme! Sellyei hasonló módon éli meg művészi igazságait, mint Gorkij. S írja az éhség és a szerelem mátyusföldi legendáját. Meg, persze, a vagyonnak, a föld birtoklásának a mítoszát! Ebben a világban a föld körül forog minden: az érzések és vágyak, az erkölcs és a bűnök, az igazság és a becsület! A föld szerepét azóta a pénz váltotta fel, s ilyen drámák nem avultak el, más formában ismétlődnek, tovább élnek. A médiákban s a tömegkultúra minden formájában nyomon követhetjük a pénz (újkori) mítoszát. A paraszti „földéhség” azonban természetközelibb, elemibb emberi viszonylatok közt rombolta a morált és érzéseket, mint a pénzvilág rejtett erői. Sellyei még úgy látta, a- hogy írta, de érdekes módon felfedezni vélte a föld elérértéktelenedésének korai jegyeit is: „A parasztság legnagyobb tragédiája az osztódó föld. Az a tény, hogy nemzedékről nemzedékre nő a parasztivadékok száma, s egyre kevesebb a barázdák száma.” A Nádas házakban (1931) arról ír, hogy „egy faluközösség szemléletében a házasság éppoly rideg üzleti ügy, szerelemtől mentes, mint például a vásárra vitt állatok eladása.” (Csanda Sándor). Nézzük a másik történetet! Özvegy Hántó Miklósra - vagyonára - két asszony vetett szemet, Moró Eszter, elhunyt feleségének leánytestvére és Háma Jula, a kétszer férjezett, szláv származású, rossz hírű özvegy. Hántónak kezdetben testi kapcsolata lesz Julával, majd Eszter felé hajlik, megérzi, hogy az asszony szereti! Háma Jula nem viseli el a csalódást, a szégyent és a földek elvesztését, megmérgezi a gazdát s magát is. Miklóst a szomszédok találják meg, „kutattak utána és megtalálták az ölfák mögött, a földön, kinyúlva, holtan, mereven. Odáig vonszolta magát.” Háma Jula búcsúleveléből pedig megtudták, hogy „a nagy- korúsított fiát mégis Jula ölte meg. Szeget vert a fejébe, drótszeget a hajfürtjei közé, amikor egyszer ájult volt a fiú. Minden a földért történt.” Hemingway mondta, hogy csak arról ír, amiről sokat tud, szinte mindent. Mit tegyen az író, amikor az irodalomról - a formáról - kevesebbet tud, mint az életről, az emberi valóságról, melyről ír?! Bensőjére figyelve, ösztöneire hagyatkozva alkot! Természetes létfilozófiájára hallgat. Sellyeinek, utalásaiból érezzük, voltak olvasmány- élményei, formakészsége ebből meg mesélőtehetségéből merített. Intézményes közeg alig nevelte, tudása önművelés eredménye, érezte, hogyan kell írni. Fábry így emlékezik rá: „egy kávéház sarkában ül a csizmás Sellyei, előtte könyv és füzet, és mellette Peéry Rezső, a tanár, aki a magyar stilisztika példáit tárja Sellyei elé”. Élete s belső késztetése tanította írni! Hagyományélményei és nyelvereje folytán, elődei nyomán ő is mesemondó! De írói értelemben az! Stílusa sajátos, nyelvereje gazdag és teljes,
