Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Duba Gyula: Parasztírónk a múlt századból (Sellyei József munkásságáról) (esszé)
Duba Gyula „lelkűk” lenne! Valószínűleg a művek „lelkének” vannak közös vonásaik. Mind Márquez, mind Sellyei müvei nagyon mélyre, az emberi lét ősi tájaira, létalapjaira és elemi ösztöneinek televényébe ásnak, ahol a lélek csírái, rezdülései és segélykiáltásai forró magmaszerűen születnek. A Száz év magány tartalmi vonásai a csodás elemek. Mind egzotikumának, mind szerkezetének építő elemei, minőségi tartozékai a legendák foszlányai, indián mítoszok hulladéka, a kolumbiai népélet törmeléke. Mindezt az anyagot az író képzelete sajátos nyelvezettel szervezi egységgé, mintegy varázsos világgá tömöríti. Márquez az elmúlt idő mesés vonásait, gyerekkorának csodás nyomait idézi meg, rendteremtő felnőttként-íróként visszatér hozzájuk és számba veszi őket. Mintegy a képzeletbeli időnek és az emléktartományoknak teremt formát és tartalmat! Sellyei jelenként éli írói idejét, melyben még az emlékvilág és hagyomány-valóság is jelen van, ebből a kegyetlenül életes és álomszerűén távoli anyagból formálja műveit. Mesélnek mindketten. A kolumbiai író a múltról mintegy a jövőnek, a szlovákiai magyar jelenéről szól, hogy az időre bízza a múltat. Összevetésük nem annyira hasonlóságukról, mint inkább a művészi igazság természetéről szól. Sellyei azért tűnhet fel némileg archaikusnak, mert térideje és jelene elmúlt, Márquez tudatosan írt a jövőnek a múltról, bár nem tudhatta, milyen lesz a jövő! Ám mindkét művi valóság hordozza - hordozhatja - az egyetemesség lényegi jegyeit, viselve az emberi lét mélyének stigmáját, s a hitelesség méreteit! 5 Sellyei a Kisalföld című elbeszélésében „az életküzdelmek frontjáról” mesél rövid történetet. Rongya Miso szegényparaszt malacait lefoglalja a végrehajtó, később orbáncban elpusztulnának, de egyiket leöli. A bíróság ezer korona büntetésre vagy huszonnyolc napi elzárásra ítéli. Ügyvédje a tárgyalás napján nősült, el sem ment a bíróságra. Miso hozzárohan, az ügyvéd „gallérját tartotta erős marokkal. Benne volt a hajszolt szegényparaszti sors keserűsége, és ki akarta tombolni magát, mint amikor hörcsögött csap agyon az ember és megbosszulja magát minden ellenségén, aki a vetését károsítja.” Aztán másik ügyvéddel fellebbeztet, adósságát kifizeti, s a bíróság a büntetést feltételesre változtatja. „Óvakodni mindentől, hogy a család feje semmiképpen se ütközzön össze a törvénnyel.” Mégis majdnem rajtavesztett! Állami ünnep volt, és Miso kaszával ment a határba. Azzal a megszokott és a falujában általánossá érlelt daccal, hogy „másfél évtized alatt nem ünnepelt állami ünnepet a kisebbségi sorsban egyetlen paraszt sem”. Vesztére találkozik két csendőrrel. A vétség ténye elkerülhetetlen. „Miso bátyám, hát beírjuk?” - így a csendőr. „Sose írjanak, ünneplőcsizmám van.” „De kaszája is.” „Elhagyta valaki...” Vagyis viszi a bíróhoz és leadja a talált tárgyat. A csendőrök jókedvűek: „Rájövünk, ha becsap.” Miso leadja a kaszát a bírónál, másnap az öccse elmegy érte. „Rongya Miso... bizony fellélegzett aztán, amikor az egy év letelt.” Meglehet Tömörkény , jóízűvé” formálta volna a történetet, Móra szívmele- gítően mosolykeltővé, Móricz talán a drámáig vinné! Sellyei úgy írta meg, ahogy
