Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Gyüre Lajos versei (Hazajöttem, Új ruháját, Aludni tértek, Bár nyelveden szólok, s mégis megtagadsz)
Gyüre Lajos versei Hazajöttem Valójában el se mentem, Csak indulnék, de hova, hol úgy lengne körül az éter, hogy torkom kortyolva inná a friss zamatot bátran, nem félve a füstmarta garat felköhögött mérgeitől, de hova is mennék, hol rám találna a boldogság kék madara, vajon hol várna toll-pehely ágy pihenésre, széket ki törölne alám, és mondaná: „Isten hozott!” Hát valójában el se megyek. Csak indulnék vágyva mindig el, tovább a végtelenbe nyitó gondolatmezőkön taposva új nyomot, nem járt ösvényt, csak indulnék, mennék, de akkor is hova, hol nem volnék más: gyűlölt idegen, tolakodó senki, hol nem emelnének kalapot rám, s a köszönésük: hát te ki fi a-borja, mit keresel itt, kódorogva? Aludni tértek Aludni tértek a tárgyak, szétrakja lábait a szék. Szuszogva nyúlik a lámpa, És vele nyúlik az árnyék, a szekrény, és benne nőnek a ruhák, a kabát, az ing. Nyekereg az éhes ajtó, s a rádió hangja kering, botlik, hullám hullámot ér, s a tenger, a szelíd jóság partot és embert vitt, sodort, pusztult a barom, a jószág. S már megint haltak az úton, és Irakban a kis zsebben bombát hord a hithü moszlim, s a föld egyre sebesebben forog, hegyek omlanak, s ki szépet álmodna, nem vadat, vánkosa sár, szemét, iszap, takarója híráradat.
