Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Irodalmunk - dióhéjban (Bárczi Zsófia, Fonod Zoltán, Csehy Zoltán, Szeberényi Zoltán, Turczel Lajos)
Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 három évvel később Fábry eltért a koncepciójától, további kritikusi gyakorlatában másodlagosnak tekintette az esztétikai követelményt, s csaknem egy évtizedes kommunista-rappista korszakában (1928-1936) az osztályharc törvényei alá rendelte a kritikai mércét. Az objektív kritika térnyerését leginkább azok a rendkívül kiéleződött ellentétek akadályozták, amelyek az irodalmi életben az emigráns és a hazai írók között alakultak ki. A 20-as évek első kétharmadában a beszűkült kisebbségi irod. és sajtóéletben nagy befolyásuk volt az 1918/19-es mo.-i forradalmak emigráns íróinak és újságíróinak, egyrészt tapasztaltságuk, hozzáértésük, másrészt a Horthy-Magyarország iránti gyűlöletük miatt. Az utóbbi tulajdonságért a csszl. állam bőkezűen honorálta őket, az anyaországgal jó kapcsolatokat tartó ellenzéki magyar körök viszont gyűlölettel feleltek a gyűlöletre. Ez az antagonisztikus helyzet úgy hatott a kritikai életre, hogy a lapokban az írókat nem valós irod. értékeik alapján, hanem pol. hovatartozásuk szerint értékelték. A 20-as évek végén, mikor az emigránsok a kisebbségi sérelmek iránti közömbösségük miatt már nagyrészt elvesztették pol. hitelüket, érezhetően erősödött az objektív kritika helyzete, de pl. a kritikairodalom akkor és később sem kvalitásaik alapján, hanem pol.-világnézeti alapállásuk szerint csoportosította a kritikusokat szocialistákra és polgáriakra. - A szoc. kritikusok közül Fábry volt a legtekintélyesebb, de ő antifasiszta és antimili- tarista publicistaként lett jelentős, európai mércével is mérhető íróvá. E tevékenységének kiváló kritikusi adottságait is alárendelte, s az irod. alkotások értékét elsősorban s gyakran kizárólagosan erkölcsi és pol. mércével mérte. Ezzel a magatartásával „emberirodalmi” és vox humana-korszakában (1922-1927, 1936-1938) az irod. életben érezhető erkölcsi prevenciót tudott gyakorolni, ám esztétikai vonatkozásban akkor is rengeteg tévedést, túlzást követett el. A többi szoc. kritikus közül Barta Lajos, Sándor László és a fiatal Berkó Sándor emelhető ki. - A polgári szemléletű kritikusok közül rendszeres tevékenységével, számos irodalomtört. érvényű írásával és következetes objektív törekvésével Kovács Endre, Szalatnai Rezső és Vájlok Sándor emelkedik ki; az egész akkori kritikai életben ők jelentik az élvonalat. Figyelemre méltó még Antal Sándor, Kázmér Ernő, Simándy Pál, Vass László és Zapf László munkássága. A jelentős szépírók közül főleg Darkó István, Egri Viktor, Győry Dezső és Sziklay Ferenc voltak a kritikában is aktívak. - Komlós Aladárról, Peéiy Rezsőről és Szvatkó Pálról külön kell szólni. Komlós csak 1924- ig élt Szlovákiában, s kritikusként-költőként az élvonalba tartozott. A 20-as évek második felében Mo.-ról figyelte s recenziókkal meg szigorú helyzetelemzésekkel segítette irod. fejlődésünket. A kivételes képességű Peéry Rezső 1938 előtt két-há- rom felfigyeltető kritikát írt (Magyar mesterek, Kassák Lajos epikai fejlődése, Szempontok a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődéséhez), kritikusi kibontakozását azonban késleltette a sarlós mozgalom második szakaszában (1930-1933) vállalt szélsőbalos irodalompol. szerepe. A Peéiyhez hasonlóan kitűnő esszéista adottságokkal rendelkező Szvatkó Pál nem volt gyakorló kritikus, de néhány átfogó irod. felmérésében vitathatatlan megállapításokat tett, s a minőségi elv hangsú
