Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - Poór József: Az elindulás perceiben (novella)
Poór József Az elindulás perceiben Ember Péter régóta várt egy üzenetre, bár annak sem tartalmáról, sem az üzenő kilétéről mit sem tudott. Adódott olyan hónap, amikor ez az érzés egyszerűen felszívódott benne, de aztán rátörtek olyan percek, mit percek, félórák, sőt órák meg napok, amikor szentül meg volt győződve arról, hogy végre eljött a hírvétel várva várt pillanata. Eleinte úgy vélte, hogy postás csönget majd be, vagy a telefonban nevét említve egy recsegő hang szólítja, vagy lassan percegni kezd — mint szú a fában - a fax vevőrendszere, s érkezik egy írásos üzenet. így idők távlatából, számára is hihetetlenül, de úgy tornyosult pár egymásra rakódó év, hogy közben várakozása nem lanyhult. Ez olyan bizsergető feszültséget kölcsönzött neki, melyet talán a rajtvonalon a pisztolylövés csattanására várakozó hosszútávfutónak jelent a várakozás. Csak olykor-olykor asszonya figyelmeztetően és fegyelmezően kíváncsiskodó hangja zökkentette ki állapotából, amikor is napról napra állhatatos pontossággal - kilenc óra nulla perckor - alapos gondossággal ürítette ki a postaszekrényt, s kérdezte esetenként, ha elhagyta az épületet, volt-e hívása, érkezett-e címére faxüzenet, mire felesége gyanakvó és annál beszédesebb szemöldökfelvonással tűnődött el, hogy vajon mégis mire, vajon mégis mit vár?- Mit?! - ingerkedett, ha elfogyott a türelme. - Na mégis mi a pék pókját? - vágott ekképpen vissza, ha nem bírt magamagával, annak ellenére, hogy erős hittel ragaszkodott ahhoz, hogy az üzenet tartalma sorsára nézve meghatározó lesz. Keményre zsúfolt tavaszára, embertelen nyarára fergetegesen érkezett az ősz. Nem is hitte volna, hogy már itt az ideje tengerre szállásának, s őszintén szólva az indulás felkészületlenül érte. Életstílusából eredően filmszerűen torlódtak egymásra napjai: asszonya ígérte, s be is váltotta, hogy csomagjaival átviszi cseh vitorlázó ismerőseihez Breclavba, s búcsúzott tőle, mint reménytelen esettel. Aztán a számára még mindig legendás Bécs, meg az Alpok előhegységei szerpentinjeivel, a határon ismét a vámosok lóvátevése, a pirkadat, baráti ölelkezés a rijekai kikötő parancsnokával egy zsák mátyusföldi paprika jótékony közreműködésével, és végre vitorlabontás, napnyi hosszúságú összehangolódás emberekkel, hajóval, és immár a hálás őszi alkonyat, föl-le liftezés a quamerói öböl hullámzásában, s csak úgy kiszaladt a száján, hogy ilyen nap után érdemes meghalni... Éjféltájt vissza-visszacsendült benne ez a mondat, amikor már eszeveszettül fütyült a kötélzetben a szél, s egyre nyilvánvalóbbnak tűnt egy készséges vihar, mintha csak be
