Irodalmi Szemle, 2005

2005/9 - Megkésett búcsú Németh Istvántól

Megkésett búcsú Németh Istvántól

Egy költő, aki kereste - önmagát!

Úgy ment el, mintha még mindig köztünk lenne... Augusztus közepe táján kósza hímek hittük a Németh István haláláról szóló találgatásokat. Amikor augusztus végén felhívtam a feleségét, a döbbenet erejével hatott a megbizonyosodás, Pista barátunkat és sorstársunkat a súlyos betegség június 5-én terítette le, elszólította közülünk. Temetésén nem lehettek ott a kortársak vagy az egykori munkatársai, mert a hozzátartozók maguk is nehezen küzdöttek meg a megváltoztathatatlannal. Utólag is döbbenettel gondolok arra, hogy amikor június közepén a folyóirat júliusi számát szerkesztettük, és a Csiporka című verset „értelmeztem”, melyre ő hívta fel a figyelmem, akkor már halott volt. Mikor a a szerkesztőségben átadta a verset (az elmúlt kb. három évben többször megfordult nálunk!), az volt az első kérdésem, mi az, hogy „csiporka”?! „Hát nem tudod, annyi mint Csallóközben a hant / göröngy”... Nos, valóban nem tudtam, hogy a szerkesztés pillanatában már csak a sírjára hullhatott a - „csiporka”... 68 évesen hagyott itt bennünket, tele tervekkel, elképzelésekkel. Ezért a megkésett és fájdalmas búcsú, mindazok részéről, akik ismerték, szerették, mégha egy kicsit „csodabogárnak”, „különcnek” is tekintették. Úgy történt, mint Anonymus című versében írta: „Mint vonatablak mögött a táj, / fut lábunk alatt a talaj, / messze szalad a rét. / A falak kőcsipkéiről / lebicsaklik a lélek, / lefordul a szél.”

Úgy volt „talány” az élete, hogy mindig a küzdelem, a fennmaradás izgatta, saját hitelét kereste s erősítette. Mélyről, messziről jött s lett az irodalom és a képzőművészet szerelmese. Egy kicsit mindig „késésben” volt. 1963-tól publikálta verseit, első verse az Irodalmi Szemlében jelent meg, majd a Hét, illetve a Vasárnapi Új Szó közölte verseit. „Késésben” volt akkor is, amikor első debütje a Tőzsér Árpád szerkesztette Egyszemű éjszaka (Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája) című kötetben megjelent. A versantológia legidősebb költője volt, 10-12 évvel korosabb, mint azok, akikkel „tengerre” szállt (Aich Péter, Keszeli Ferenc, Kmeczkó Mihály, Kulcsár Ferenc, Mikola Anikó, Szitási Ferenc, Tóth László és Varga Imre). A rend kedvéért jegyezzük meg azt is, szerepelt a Zsé arca című antológiában is (2004). De ezzel együtt is a szlovákiai magyar költészet legidősebb debütánsa volt, amikor ez év júniusában első verseskötete megjelenhetett. Fantasztikusan várta ezt a pillanatot, a felesége tanúsága szerint a verskötet (Dőrejárás címmel jelent meg!) kórházi ágyán még elérte, de ízléses formáját már nem láthatta, mert már nem látott. A súlyos agyvérzés megfosztotta ettől a lehetőségtől, így csak felesége