Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században - Ady Endre (tanulmány)
Grendel Lajos neitásáról alkotott legenda hinni engedné. Éppen itt, eszmetörténeti téren vannak a legerősebb kapcsolatai Európával. Európai gondolatáramlatok sokkal erősebben hatottak rá, mint európai költők, mint Baudelaire és Verlaine.”(3) Szerb Antal Nietzschét és Bergsont nevezi meg az Adyt inspiráló filozófusokként, vagyis az életfilozófiák követőjének tartja a költőt. Földessy Gyula szerint viszont Bergsonról meglehetősen lekezelően nyilatkozott egy ízben Ady. Akármint van is, Ady lírájának ez az aspektusa (ti. a filozófiai) feltáratlan maradt a maga teljesebb mélységében, nemcsak Szerb Antal előtt, hanem utána is. Mindig elfedte valami. Először a Léda-versek érzékisége és a költő újfajta versbeszédének merészsége által kiváltott országos botrány, majd a különféle (nemzeti, társadalmi, politikai, pacifista) témák hangsúlyozása, de legfőképpen két dolog, amely tulajdonképpen összefügg. A magyar olvasó a bölcseleti verset 19. századi minták nyomán nagy gondolatok kifejtésének és hömpölyögtetésének képzelte. Vagyis megkövetelte a filozófia di- rekt jelenlétét a versben. Ezzel szemben Ady minden bölcseleti nézetét szavakba kódolja, képekbe: szimbólumokba és metaforákba. Az ilyet pedig jóval nehezebb követni, kivált ha a versben maguk a szavak és szókapcsolatok sem működnek a megszokott módon. Leginkább ezért sújtotta verseit az érthetetlenség vádja. Ady első négy kötetét leginkább a táguló körök metaforájával jellemezhetnénk, olyan folyamatként, amely az individuális lét diszharmóniáiból fokozatosan jut el kollektív tartalmakig anélkül, hogy individualizmusát, kiválasztottságtudatát feladta volna. Miközben a verstémák horizontját kötetről kötetre tágítja, a nézőpont, a szemlélet nem változik, így törés sincsen a pálya ívében. A FELFOKOZOTT individualizmus KÖRE. Leginkább az Új versek és a Vér és Arany darabjai tartoznak ebbe a körbe, így a Léda-versek is. Annak a romantikus lázadónak a hatalmasra növesztett énközpontúsága dominál itt, aki minden konvencióval, hazugsággal, képmutatással, elavult eszmével szembefordul, mitsem törődve az ilyen totális lázadás következményeivel. A Léda-szerelem is lázadás, hiszen Léda férjes asszony, s az ilyesmi a prüdériában talán csak a viktoriánus Angliával vetekedhető korabeli Magyarországon nem maradhatott szó nélkül. Persze a Léda-szerelem és az ebből született versek jóval többek holmi polgár- pukkasztásnál. Léda nem az a szende, szűzies leányzó, amilyennek egy költő múzsáját még a 20. század elején is az álszent közízlés előírta. De nem is femme fatale. Leginkább egyenrangú partner (ma úgy mondanánk: emancipált, öntudatos, művelt nő). A szerelem egy ilyen nővel nem idillikus, kivált ha mindkét fél erős akaratú egyéniség. Az ilyen szerelem harc, amint azt az egyik legemlékezetesebb Léda-vers- ben, a Héja-nász az avaron címűben írja Ady. Az utolsó két strófát idézzük: Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:
