Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Tőzsér Árpád versei (Bellorophón, Vágtass, bolond..., Ez az a kocsma, A skarlát betű, A költészet lakozója, Kontextuális etika, Barbarossa-terv, Nominalista akácok, Nietzsche)
Tőzsér Árpád versei kozmikus resti, kocsma körül, s zuhognak a szám elé tartott két markomba immár a lét-igék, egyes szám első személyben. A skarlát betű Skarlát betűt a vállra?! Ugyan minek? A gyűlölet oly lakályos! És erősebb, mint az oszló hullát összefogó beton a disznóólban, a hídlás alatt. S az imakönyvek csatjánál is erősebb - A közvetlen démonok pántja az iszony, a közvetetteké a szeretet, mit a disznók napjában levizelnek. Egyszer majd úgyis minden írás vers lesz, a betűk színét rendre elfelejtjük, s az lesz a jelentésük, ami tegnap ült ki egy pergamen-sírban bomló elégiára. A költészet lakozója (Kórházi fúga) A bölcs szerint, ami nem bent, értsd: nem a költészetben lakozik: nincsen. De a „nincs” rá se fütyül a költészetre, él, ahogy százezer évig élt: a kintben. Az ablakon innen, mint koporsó üvege alatt, fekszünk, s várjuk, hogy a kintből még hozzánk valami fény, hang, avarkesernye átjut. Feltámadás egyébként itt is ötkor van, mint a kaszárnyákban vagy máshol. Jön a nővér (nő is, vérmes is), lázat mér, gyógyszert oszt, vért vesz, ápol.
