Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Tőzsér Árpád versei (Bellorophón, Vágtass, bolond..., Ez az a kocsma, A skarlát betű, A költészet lakozója, Kontextuális etika, Barbarossa-terv, Nominalista akácok, Nietzsche)
Tőzsér Arpád versei s pipaszár lába közé: pelenkának. Agyából újra és újra ki-, az ütemek gebéjére főikapaszkodik, a flegmatikus jambusok elnézően bégetnek, mikor eszmét szegezve közéjük vágtat: Vágtass, bolond, már vár a páter az epilóg utolsó kenetével! A rozzant vers fegyverét s jelentését cipelő költő tulajdonéppen már unja a meddő szolgálatot, mégis lohol, liheg: A hóbortos gazda fukarul méri a honort, de nagy baj volna, ha végleg lefeküdne! Ez az a kocsma Hommage á Illyés Gyula Sugárban köpte a vért, mikor kitámolygott a vasúti kocsma épületéből, látszott rajta: el akar futni, aztán mégsem elfelé futott, kétszer körberohanta a restit, kétszer ömlött tele a szája elé tartott két marka vérrel, harmadszorra horkanva visszafutott a csehó füstös arénájába. A valódi harchoz sosem volt különösebben kedvem, de a valódi horkanásaim sokszor sodortak el a valódi vérig, a valódi versig, néha még most is azon kapom magamat, a terem, a kocsma sarkát keresem: a hátamat nekivetni s védekezni. De hát hol a cyber-tér sarka, hogyan vessem a hátam Theilhard de Chardin nooszférájának? Futok, valamiféle
