Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Tőzsér Árpád versei (Bellorophón, Vágtass, bolond..., Ez az a kocsma, A skarlát betű, A költészet lakozója, Kontextuális etika, Barbarossa-terv, Nominalista akácok, Nietzsche)
r Tőzsér Arpád versei Bellorophón Eumenész, az ambiciózus fiatal költő, azt kapja feladatul tanítójától, az alexandriai Theokritosztól, hogy írjon verset a Pegaszoszról. Eumenész sokáig keresi a látószöget, keresi a költő helyét a Pegaszosz-történetben. Aztán úgy véli: ha a ló a líra, akkor a ló gazdája a költő, azaz ő e regében csakis a vad Pegaszoszt megszelídítő xantoszi Bellorophón lehet. Most épp a születő Hipokréné- forrásnál időz, tudja, hogy Theokritosz gyengéje a természet, az édes tájak, jó érzékkel tehát a görög verslábak hangfestő alkata iránt, szárnyas lovával vizet fakasztat a Helikon sziklás hegyéből, s csobban a szó a száján, amint felolvassa a Mester előtt a művét. Aztán, Bellorophonként, maga sem tudja, hogyan kerül a lükiai Xantosz síkságára, mögötte bősz árvíz dübögő metrumai, előtte Xantos remegő asszonyai, csípőig felhúzott szoknyákkal kínálják magukat neki, hogy cserébe, a csodaló erejével, fékezze meg az özönvizet, s ő, Hésziodoszt meghamisítva, aki szerint a lükiai főember, hogyha törzsbéli nőnek meztelenségét látta, eltakarta az arcát, s elfutott, szóval ő nem futott el, hanem könyökig nyúlt némely asszonyrokona lába közé. A vers kész. A kifinomult ízlésű Theokritosz úgy néz Eumenész papiroszára, mint égő szövétnekre, s már látja felgyújtva Kallimakhosz szent tekercseit a Muszeionban. Vágtass, bolond... A vers ma a közismert kivénült kóbor lovag, szélmalmot már csak skanzenben talál, de ott is életre-halálra megküzd vele, utána a lovageszményt, borogatásként, felváltva rakják tüzelő homlokára,
