Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - FÓRUM - Janek István: Cseh-szlovák-magyar diplomáciai kapcsolatok és tárgyalások 1938-1939-ben (előadás)
FÓRUM országon. Ez az egyetlen elv, amely alapján Durcansky szerint el lehet járni, mivel etnikai határt kijelölni ezeken a területeken, a lakosság vegyes összetétele miatt szerinte lehetetlen. Teleki ezt úgy értékelte, hogy „...magyarokat akarnak túszokként fogva tartani”. Válaszában figyelmeztette Durcanskyt, hogy „...itt most arról van szó, hogy egy igazságos határmegvonás útján megalapozzuk a két nemzet barátságát, nem pedig arról, hogy kölcsönösen túszokat tartsunk egymás birtokában”. Durcansky erre így reagált: „Mi nem akarunk magyarokat Szlovákiában visszatartani. Ha ezt megtehetnénk úgy, hogy Magyarországon se maradjon szlovák, készséggel visszaadnánk mindent Magyarországnak.” Teleki leszögezte, hogy a magyar álláspont szerint a határvonalat legalább 50-60 százalékát egyszerűen és problémák nélkül ki lehet jelölni, mivel azok homogén összetételű nemzetiségi területek. Az említett szakaszokon az etnikai határ az 1880, 1910 és 1930. évi népszámlálások adatai szerint is azonosak. Teleki a cseh-szlovák delegáció rosszindulataként jellemezte, hogy ajánlatukban a csehek a magyar javaslatot még azokra az egyértelmű határszakaszokra vonatkozóan sem fogadták el, ahol a három népszámlálás adatai megegyeztek. Durcansky Teleki észrevételére válaszolva kijelentette, hogy kénytelenek az egyenlő elbánás elvéhez ragaszkodni, ezért választották ezt a megoldást. Végül a két fél álláspontja között áthidalhatatlan szakadék jött létre. Kánya bár nem hitt a tárgyalások sikerében, nem akarta megszakítani a tárgyalásokat, mert kíváncsi volt, meddig mehetnek el a szlovákok. Kánya így fogalmazott „... Az új határokra vonatkozó, nekünk ma reggel átnyújtott ellenjavaslat annyira eltér a mi felfogásunktól, hogy az újjárendezés alapelveit illetőleg oly űr tátong a két delegáció által képviselt álláspont között, hogy annak áthidalását meggyőződésünk szerint ezektől a tárgyalásoktól nem remélhetjük.” Végül a magyar delegáció Imrédy Béla magyar miniszterelnök sürgetésére szakította meg a tárgyalásokat. Kánya összegzése az eseményekkel kapcsolatban így hangzott: „A viták túlságosan elhúzódtak, közeledés nélkül. Ezen az alapon nem tárgyalhatunk. A magyar delegáció nem terjeszt be további javaslatot.” Kánya kifejtette, hogy a saját követeléseiken tudtak volna kisebb módosításokat eszközölni, de arra, hogy partnerük mennyire nem veszi figyelembe az etnikai elvet és emiatt milyen keveset ajánlanak fel, erre nem voltak felkészülve. Kánya ezután Tiso felé kissé meghajolt, s anélkül hogy a szlovák delegáció többi tagjától elbúcsúzott volna, kisietett a teremből. A magyar bizottság tagjai követték példáját. A három csehszlovákiai ajánlat arról tanúskodott, hogy Tisóék nem vették figyelembe a valós aktuálpolitikai helyzetet és a kért terület etnikai összetételét. A magyar igény 14 153 négyzetkilométernyi terület visszacsatolásáról szólt 1 091 000 fővel, melyből 849 000 volt magyar nemzetiségű (78 százalék). A két fél közötti megbeszélések végül október 13-án eredmény nélkül zárultak le, mivel a Jozef Tiso vezette cseh-szlovák küldöttség nem volt hajlandó „kielégíteni” a magyar területi igényeket. A cseh-szlovák delegációt nem lepte meg túlzottan a magyar bejelentés, melyet határozott megkönnyebbüléssel vettek tudomásul, bízva a németek segítségében. A szlovákok optimizmusát a Durcansky németországi látogatásán tapasztaltak támasztották alá, amely szerint a németek mögöttük állnak és segíthetnek nekik. A komáromi tárgyalások sikertelenségét Barcza György londoni magyar követ feljegyzésében így magyarázta Sir Alexander Cadogannak, az angol külügyi állam
