Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - FÓRUM - Janek István: Cseh-szlovák-magyar diplomáciai kapcsolatok és tárgyalások 1938-1939-ben (előadás)
FÓRUM kát és térképeket 1780-tól (az első nemzetiségi számbavételtől) az 1880, 1890, 1900, 1910, 1920, 1930-as népszámlálásokig. A cseh-szlovák delegáció ilyen részletes tárgyalási anyaggal és kimutatásokkal nem rendelkezett. Tagjainak a nemzetiségi összetételről országuk területén felületes ismereteik voltak. A magyar delegáció vázolta a cseh légionárius betelepítéseket a színmagyar Csallóközbe, valamint az erőszakos cse- hesítés kulturális és gazdasági eszközeit. Tisóék először autonómiát ajánlottak, melyet a magyarok azonnal visszautasítottak. Nem fogadták el az 1910-es népszámlálási adatokat és ellenérvelésük gazdasági és stratégiai szempontokat vetett fel. Okfejtésük így hangzott: „Nyitra vidékén épül az ipar és ennek kiútra van szüksége a Dunához.” Tiso arra hivatkozott, személyes tapasztalatból tudja, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia alatt nagy számban voltak olyan szlovákok, akik ideiglenesen elszakadva saját nemzetiségüktől magyarnak vallották magukat, így az 1910-es népszámlálás adatai nem adhatnak reális képet. Tiso személyes véleménye szerint a szlovák-magyar kérdést egy nagyszabású közép-európai újjárendezés szempontjából kell vizsgálni és olyan rendezési alternatívát keresni, amely az érintett népeknek mind a gazdasági, mind a kulturális együttélését tökéletesen biztosítja. Tiso a nemzetiségi kérdésről így nyilatkozott: „A szlovákok maguk tudják a legjobban, mit jelent az, ha egy nép nemzetiségi szempontból nem élheti ki magát. Ezért a szlovák kormány nem fog abba a hibába esni, hogy a magyar lelkeket el akarja nemzetietleníteni. Legyen a magyar delegáció meggyőződve, hogy a cseh-szlovák delegációban senki sincs, aki egy új Trianont akarna csinálni. Ha ebből a magasabb szempontból tekintjük a kérdést, úgy kétségtelen, hogy egy olyan rendezés, amelyik az egyik fél szempontjából nincs tekintettel a gazdasági életérdekekre, nem lehet tartós. Ezt a közelmúlt eseményei kellően megmutatták.” Tiso kifejtette, hogy ezt ő semmiféleképpen nem engedheti. A hangzatos és ígéretes szavak ellenére a szlovák fél stratégiájának vezérelve az volt, hogy minél kevesebbet adjanak vissza a vitatott területekből, és minél több maradjon náluk. 1938. október 11-én délután a magyar küldöttség néhány szakértője meghívta a szlovák delegáció tagjait a komáromi Centrál Szálló sörözőjébe. Itt a magyar szakértők elmondták, hogy az esetleges közös védekezés érdekében megegyezésre lenne szükség a szlovákok és a magyarok között, mivel Németország nagyon előretört. A magyar katonai szakértők bizonygatták, hogy Szlovákiának mennyi előnye származna abból, ha Magyarországhoz csatlakozna. Fenyegetésként azt is megemlítették, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén a magyar hadsereg elfoglalhatja országukat. A magyar vezetés ekkor nem vetette el teljesen a katonai megoldást, ezért Szlovákia és Kárpátalja lakosságának hangulatáról elemzést készíttettek, amely a következőkről számolt be: ,A) A szlovák értelmiség és a városi polgárság erősen magyarellenes. B) A szlovák parasztság élesen csehellenes, keleten többnyire magyarbarát, nyugaton csupán egykét helyen. C) A szepességi gölniczi németek hangulata magyarbarát, Pozsonyé hullámzó. D) A ruszinok népszavazás esetén Magyarországhoz csatlakoznának. E) A szlovákok antiszemitizmusa napról napra nő, ebből következően a zsidóság magyarbarátsága is.” 1938. október 11-én Durcansky, az autonóm szlovák kormány miniszterelnökhelyettese a cseh-szlovák delegáció tagja megszakította részvételét a tárgyalásokon és Németországba repült, ahol Hitlerrel és Göringgel tanácskozott a magyar-csehszlovák
