Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - Bokros Katalin: A biedermeier megnyilvánulásai az európai irodalmakban (tanulmány)
Bokros Katalin A húszas években elsősorban a liberális és demokratikus gondolkodókon érződött a politikai és társadalmi stagnálás és unalom bénító hatása. A társadalmi bénulással ellentétben az ipari forradalom kezdetei figyelhetők meg. A közlekedés kiépítése, az utazás kényelmesebbé tétele, a könyvnyomtatás és -terjesztés korszerűsítése, a városiasodás fokozódása az irodalmi termés terén is változásokat hozott. A gőzgépek kora megváltoztatta a régi, ismert és elfogadott körülményeket. Sok íróban, értelmiségiben ez a felgyorsult életstílus bizonytalanságot és félelmet váltott ki. A gőzzel hajtott nyomdák elterjedése lehetővé tette a folyóiratok és könyvek nagyobb számú megjelentetését. A szerkesztőségek sok írónak és költőnek lehetővé tették, hogy aránylag független életet éljenek. Az irodalom központjai a kormányzói városokból a kereskedelmi központokba helyeződtek át, ahol az ismert könyvkiadók és folyóiratok szerkesztői működtek, és ahol kedvező légkör alakult ki az olvasókörökben és kávéházakban. Új irodalmi műfajok alakultak mint a tárca (feuilleton), útilevelek, időszerű kommentárok. A XIX. század húszas és harmincas éveiben nagyon népszerűvé váltak a levélformában írt útirajzok. A szerző megpróbált beszámolni és véleményt mondani az időszerű eseményekről, a környezetről. A megjelent útirajzok hasznos információkat nyújtottak a kor emberének, és megfelelő módszernek bizonyultak a cenzúra megkerülésére. A tájékozott olvasónak sokszor elég volt, ha csak utalásokat olvasott, ebből is megértette az eseményeket, a környék társadalmi helyzetét. Annette von Droste-Hülshoff (1797-1848) vesztfáliai katolikus arisztokrata hölgy volt, akinek külső élete aránylag eseménytelenül folyt le. Ebből a zártságból nem sikerült kitörnie, próbálkozásai megmaradtak a konzervativizmus határai között. Belső nyugtalanságát lírai dalokban fejezte ki. Droste-Hülshoff nem ismerte az irodalmi szalonok szellemes és pezsgő légkörét, ahol a romantika nagy hölgyegyéniségei uralkodtak. Még idegenebb volt tőle az irodalmilag és politikailag an- gazsálódó vormárzi asszonyok lelkülete. Fő műve a Das geistliche Jahr című versciklusa. A korszak bizonytalanságai démoni mélységeket váltanak ki Droste- Hülshoffban. Természeti képei nemcsak menekülés a kezdő kapitalista civilizáció elől, hanem titokzatos idegenséget is tükröznek, amely az embert a természetben körülveszi. A vallásosság nem jelent bizonyosságot számára, hitét kételkedés és bűntudat marcangolja. Pszichoszomatikus szenvedések hatalmasodnak el rajta, líráját mégsem a romantikus idegenség jellemzi, hanem az élet finom mélységei. A németországi biedermeier másik jellegzetes költője Eduard Mörike (1804-1875). A késői romantikához tartozó „sváb költők” utolsó képviselője, ugyanakkor művei már a költői realizmus felé mutatnak. A Maler Nolten (1832) című művészregénye a goethei mintaképhez hasonlóan fejlődésregénynek indult, de a korrajzon kívül pszichológiai síkon az önmagát vesztett lélek sorsszerű alakját rajzolta meg. A regényben lírai betétként beillesztett Peregrina-dalok Mörike befelé forduló líráját képviselik. A költői énre jellemző az érzékenység, ideges fogékonyság, megnevezhetetlen bánat, a bensőségességbe való menekülés. Mörike nem a szenvedés
