Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - Bokros Katalin: A biedermeier megnyilvánulásai az európai irodalmakban (tanulmány)
A biedermeier megnyilvánulásai az európai irodalmakban rendszer következtében nagyszámú munkásréteg alakult ki, elsősorban a nagyvárosokban. Erre a korra tehetők a jótékonysági egyletek és a szociális segélynyújtás megszervezésének kezdetei is. Előtérbe került az empirikus, gyakorlatias gondolkodásmód. A természet már nem tűnt olyan titokzatosnak, mint a romantikusok számára, hanem éppen ellenkezőleg, megnyugtató, a biztonság érzését keltette. A kertkultusz elterjedésével a természetet is megpróbálták társadalmasítani. Az erdő, amelyet a romantika korában démonokkal és varázslatos dolgokkal ruháztak fel, most humanizálódott. A restauráció korában a történetkutatás terén is változásokra került sor. A történelemtudomány a többi tudományághoz hasonlóan kezdett szakosodni. Nagy súlyt helyeztek a forrásanyagok gyűjtésére. Az 1815 utáni fiatal nemzedék már nemcsak a költészet és a filozófia iránt érdeklődött, mint a romantika korában, hanem figyelemmel kísérte a politikát és a tudományt is. Az empirikus gondolkodásmód megkövetelte, hogy a tényeket történelmi adatokkal támasszák alá. A múlt és a jelen között már nem a különbségeket, hanem inkább a közös vonásokat, a párhuzamokat keresték. Ebben a korban keletkezett a modem értelemben vett haza, hon értelmezése is. A forradalom és a restauráció következtében az állam intézményes formája a gondolkodás előterébe került. A haza némely esetben azonos volt a dinasztikus állammal, de sok esetben történelmileg, földrajzilag vagy nyelvileg elhatárolt területet jelentett, erre számos példát találunk Európa délkeleti térségében. A művészet elméleti megfogalmazásában is változást figyelhetünk meg. A hegeli rendszer és az idealista gondolkodásmód idegenné vált a biedermeier írói számára. A műalkotások gyakorlatias szerepet töltöttek be, elsősorban szórakoztatni akartak. Bizonyos mértékben visszatértek a romantika és a klasszicizmus előtti művészi formákhoz. Az irodalomban a hasznosság elve kezdett érvényesülni. A korra jellemző volt, hogy a tudomány bekerült a művészi alkotásokba. A biedermeier kor irodalmát elsősorban a középszerű írók áradata jellemzi. A biedermeier egyik érdekessége, hogy a romantikával vagy a realizmussal ellentétben nem volt programszerű irodalmi irányzat. A költészetben uralkodó rövidebb irodalmi formák a rokokó költészetére emlékeztettek. A triviális irodalomhoz való közeledést elfogadhatónak tartották, nem utasították teljesen vissza. A népet (főleg a kispolgárt vagy a parasztot) és a gyermekeket a társadalom részeként tekintették. Megnőtt a vidék iránti vonzalom. A formalitás kultusza, illetve a derekas, jámbor viselkedésmód divatjelenséggé vált. A biedermeier költője érezte a hétköznapiság és az ünnepélyesség közötti feszültséget. Megpróbálta ábrázolni az empirikus valóságot, de a realista írókkal ellentétben, még nem értette meg teljesen. A biedermeier formavilágára jellemző a rövid epikai-lírai műfaj, a 3-4 énekből álló kiseposz, a ballada, a humoros elbeszélő költemény alkalmazása. A költők előszeretettel írtak lírai dalciklusokat. Az idillikus ábrázolásmód a népiességgel
