Irodalmi Szemle, 2005

2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Gyüre Lajos: Tűnődéseim (elmélkedések)

Tűnődéseim

a kerítés volt magas - ma már nehéz lenne megmondani. Elég az hozzá, hogy Brandics megragadta hátulról a nadrágszíjánál fogva, s visszahúzta. A lendület ledöntötte mindkettőjüket. Egymást átölelve ott feküdtek a latyakos földön... és sírtak mind a ketten, olyan őszintén, ahogy csak egy gyermek tud sírni... Aztán Brandics idők múltán összeölelkezett a hatalommal is.- Mindenkit elvittek? - kérdi az ifjabb Zoltán, akinek az ölében már ott csintalankodik a legifjabb Zoltán, hogy vele is törődjön valaki, mert neki a Csőrény meg a Felsőerdő smafu, ő az óvodában háborúskodik a szűkre szabott négy fal között Denivel, meg Norbival.- Ketten szöktek vissza a menetből. Balogh Sanyi meg Mikula Sanyi.

_ ?

Az úgy volt, hogy mire minden férfit 18 évtől ötvenig összeszedtek a faluban, már délutánba hajlott az idő. Korán esteledett. Pálócnak indult a menet, de ott az Ung hídját felrobbantották a németek, s nem tudtak átkelni Nagymihály felé. Ott is éjszakáztak, bezsúfolva egy iskola osztálytermébe. Másnap elindultak visszafelé, hogy Vajánnál keljenek át a Laborc-hídon. Ám ott a sok katonai jármű mellett csak nagy nehezen jutottak át. így csak Deregnyőig jutottak. Ott megállt a menet. A Lónyay-kastély pincéjébe terelték őket. A kis muszka lovak az emeleti szobák díszes, intarziás parkettáját próbálgatták: bírja-e a patkót meg a lóganéjt.

A mendemonda úgy tartotta, hogy a kastélynak titkos alagútja van. A két Sanyi a pince sötét sarkában talált is egy kis ajtót, s elindultak a folyosószerű nyíláson. Végig vaklálva, térden csúszva mentek, míg végül a cselédsoron egy pincében találták magukat. Onnan pedig uzsgyi haza: így szabadultak meg a fogságból.

Anyám beszéde közben döbben belém: íme, mióta ritkábban vetődök haza, a ma történteket alig tudatosítom, míg a régiek mind élesebben rajzolódnak ki az emlékezet finom celluloidszalagjára. A katolikus hívek a László Béláné üres telkére templomot húztak, pedig a község alig 600 lelket számlál, annak is a nagyobb hányada református. A „pápisták” viszont mindig Csicserbe jártak templomba. Kivételt csak a karácsonyi éjféli mise jelentett, mert akkor vallási hovatartozásra való tekintet nélkül Kapósra ment az ifjúság, már csak azért is, hogy az öt kilométeres úton a hidegben egymáshoz bújhassanak, s testközelből érezzék a Kisjézus születését. Mivel hivatalosan Csicserhez tartozott az eklézsia, ezért odajártak az emberek keresztelőbe, esküvőre: a haldoklónak is onnan származott az utolsó kenet.

Az esküvői szekerezés a csicseri templomba virtus dolga volt mindig: kinek milyen lovai vannak, ki kit előzött meg, kinek borult fel a szekere előzés közben - szóval esemény számba ment egy-egy tengelyakasztás. De olyat se igen hallott a világ, hogy papot is láttunk, lakodalom is volt Ocsvai Erzsiéknél, csak éppen az es- ketés maradt el. Háború után voltunk, az iratokat beszerezni nem volt egyszerű dolog, mert az is megtörténhetett, hogy a vőlegény elmegy keresztlevélért a falujába- és Oroszországban találja magát. (Popjaty, popjaty! - kiabáltak a menetelő foglyokra a katonák. S ha történetesen nem volt ki az öt ember a sorban, az utcán sie-