Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - SZALATNAI REZSŐ 100. SZÜLETÉSNAPJÁRA - Bárczi Zsófia: Szalatnai Rezső szerepe Mécs László újrafelfedezésében (tanulmány)
Szalatnai Rezső szerepe Mécs László újrafelfedezésében szlovenszkói irodalmat - csak annyit jegyez meg, hogy „Mécs László is ott volt, no de ő elmegy mindenhová, mert nem akar semmi jónak elrontója lenni.”' Mécs mindenütt jelen lenni akarását és szavalóestjeit egyébként is mindig negatív példaként, az értéktelen, érdemtelenül elnyert siker analógiájaként emlegeti - ez érződik a Vozári Dezsőről írt tanulmányában is, mikor azt írja: „Neki nem voltak szavaló- estjei, vidéki sikerei, talán nem is szerepelt soha igénytelen s gunyoros arcával a különöset, Mécs Lászlóra szokva mindig meglepő személyi rendezést váró emberek előtt.“2 Sebesi Ernő gyönge szójátékait is a pap költő rímtechnikájával hozza párhuzamba, majd hozzáfűzi: „Mécs László versei nem téveszthetik meg az igazi költőt. Mécs versei ugyanis jórészt akusztikai alkotások, kiszámított hanghatású, szavalásra való versek, amelyek az olvasásnál elsárgulnak, összezsugorodnak, mint a napra dobott újságpapír.“ Zárójelben, oldva némileg az ítélet szigorát hozzáteszi : „Vannak Mécsnek maradandó költői alkotásai is!”3 Egy 1935-ös írásában újfent a forma túlhajtására s „gyatra rímjátékká“ tételére hozza fel példaként Mécs költészetét,4 de amikor a szlovákiai magyar irodalom kezdetéről ír, soha sem vitatja el verseinek — különösen a Hajnali harangszónak - a fontosságát.5 Szalatnai Rezső Mécs költészetéhez való viszonya a hatvanas években változott meg. 1966-ban elsőként vetette fel az Irodalmi Szemlében a költő rehabilitálásának szükségességét. Két fontos érvvel indokolt: egyik, hogy Mécs „élő hagyomány”, valószínűleg a legélőbb, már csak a Hajnali harangszó miatt is, a másik pedig Mécs antifasizmusa, s erre bizonyítékként az Imádság a nagy Lunatikusért c. verset hozza fel, mely érv azóta közkeletűvé vált a Mécs-irodalomban. Szalatnai tanulmánya megnyitotta a kaput a költő újraértékelése előtt. Pár számmal később Fábry Zoltán foglalkozott a Mécs-jelenséggel, néhány év múlva Vas István szentelt terjedelmes tanulmányt a Mécs-problémának, s 1971-ben, szinte azonos időben az Ecclesia Kiadónál megjelenő Mécs László-kötettel a Szép versek 1970-ben is sikerült - Vas István és Simon István segítségével - Szalatnainak leközöltetnie néhányat a költő 1941 után írt verseiből. Az 1941-ben megjelentetett Összes versek és az 1971-ben az Ecclesia által kiadott Aranygyapjú között - eltekintve az Összes versekből válogatott Anya kell! c. 1943-as kiadványtól - Mécsnek nem jelent meg Magyarországon kötete. Már nyomdakész tizedik kötete 1944-ben elveszett, részei csak utólag kerültek elő, 1945 után pedig teljes elzártságban élt Pannonhalmán, írásait egyetlen magyarországi vagy csehszlovákiai lap sem közölte, beleértve ebbe az egyházi kiadványokat is. 1967-ben azonban Szalatnai Rezső kísérletet tett egy Mécs-válogatás közreadására. A válogatással 1966-tól foglalkozott (Mécs másokhoz írt levelei szerint a Magvető Kiadó megbízásából, de kettejük levelezéséből kiderül, hogy a kötet ötlete Szalatnaiban vetődött fel, s csak a már kész válogatást vitte el a Magvetőhöz). Az első, 1967. január 13-ról származó feljegyzésben Szalatnai arról számol be, hogy jól halad a versek válogatásával, s hozzáteszi: „Nem tévedtem, amikor be
