Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - BÚCSÚ ZS. NAGY LAJOSTÓL - Fónod Zoltán: Emlékét megőrzi az Idő...
Emlékét megőrzi az Idő... Zs. Nagy Lajos halálára Furcsa Bordalában, melyről nem tudni (csaknem félszázada!), bordalnak vagy imának íródott-e, így egyezkedett az Istennel: „isten akiben én már nem hiszek teremts nekem víg szegélyeket kék malmokat amelyekben a molnár arról dalol hogy zsé Valaki volt már s vidd zsénagyot a végtelenbe innen Változz borrá hogy végre higgyen higgyen” A „vígszegélyekben”, ahol a világ rettenetei elől meghúzhatta magát, reményei szerint soha nem bővelkedett, a „végtelen” azonban utolérte. Zs. Nagy Lajos szenvedéstörténete a nagykürtösi sebészeten 2005. június 11-én véget ért, s a most már „Valakivé” lett Zsé - Kháron ladikján elindult az élet vizeiről - kifelé... Születésünktől fogva a halál jegyesei vagyunk, mégis nehéz döbbenet nélkül fogadni, amikor egy jó barát, sorstárs, munkatárs itt hagy bennünket. A temető közelít felénk életünk során számtalan alakban, a megrendülés azonban akkor is leírhatatlan, ha nyilvánvaló számunkra, hogy az „egyezkedés” a halállal már évek óta napirenden volt. A kór és a szenvedély(betegség) egymással versenyezve pusztította Őt, aki azt kérte Istentől, hogy Valaki legyen... Évekkel ezelőtt egy rádióadásban fájdalmas, rekedt hangon kérdezte (akárcsak a keresztre feszített): „Uram, u- ram, miért hagytál el engem?”, s egy döbbenetes, megborzongtató beszélgetésben elmondta: nagyon szenved és meg fog halni! Ezt az emléket idézve írta Duba Gyula 65. születésnapjára: „Lajos, sokat gondolunk rád, ha már alig írsz is, csak legyél! Nagyon jó nekünk, hogy vagy, hogy élsz!” És most már mindez csak múlt időben igaz... Az „obsitosok” hitével élt, aki a „szétlőtt magaslat” láttán is zászlót tudott bontani a „kék szeleknek”, s úgy élt, barátok és ellenségek, ellenfelek között, hogy szabad emberként megőrizte az ember „szépbe szőtt hitét”. A „kovács fia” 1951-től az (akkor!) egyetlen magyar nyelvű komáromi gimnázium növendéke volt. Annak a „nagy”nemzedéknek a tagja, akikből költő, tanár, szobrászművész, püspök, főgondnok vagy néprajzos egyaránt kikerült. Volt egyetemista, néptanító, rádióriporter, majd újságíró, az Új Szó tudósítója, később a Hét sok évtizedes munkatársa! És ami a legfontosabb: költő, író, mestere a szónak. Kis- monográfiájában Dusza István azt írta róla: „Ha valaki tehetségével megverve gonBúcsú Zs. Nagy Lajostól
