Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - Poór József: Az elindulás perceiben (novella)
Az elindulás perceiben gáét, az idő telt, s kettejük szokatlan harca lassan tetőződött. Az állatot továbbra is szórakoztatta Umbra Tekera méltatlankodása, míg végül a toronyőr faképnél hagyta a hívatlan látogatót. Magára hagyta, de képzeletét felizgatta a helyzet. Nem lehet, hogy a hosszú egyedüllét következtében érzéki csalódás áldozata lett? Hogy mégsem rémlátomás foglya, az máris tisztázódott, amikor ismét kipillantott az ablakon. A Jövevény — nem is tudta, mikor ragasztotta az állatra ezt a nevet a Jövevény, úgy látszik, huzamosabb tartózkodásra gondolt, amikor legújabb tanyahelyéül a világítótorony melletti öblöt választotta: most is ott körözött a vízen. Aztán arra is gondolt Umbra Tekera, hogy lám, még mindig nem elég szerény, még nem tanulta meg, hogy kellő alázattal és tisztelettel álljon a tenger színe elé: Most is milyen hetykén kiabált rá a Jövevényre, hogy tűnjön el, mert az ő állattani ismereteiben olyan vízilény nem szerepel, mint amilyennek ez itt megjátszottá magát. Valami mégiscsak hibádzik — tépelődött a toronyőr, s amikor magokat vetett a szárnyas állatoknak, a konyha maradékából odavetett néhány marékkai a még mindig ott tartózkodó Jövevénynek is. Az állat kitörő örömmel fogadta Umbra Tekera cselekedetét, bár inkább csak játszadozott az elébe került táplálékkal. A toronyőr ebből tudta, hogy a Jövevénynek nincsenek táplálékbeszerzési nehézségei. A férfi arra is gondolt, hogy a Jövevény kellő egészséggel és erőnléttel rendelkezik a vadászathoz, csak mivel annyira ragaszkodott az emberekhez, úgy látszik, hogy az állatból hiányzott a természetes óvatosság és félénkség.- Mihez kezdjek én veled? - nézett kérdően a jámbor tekintetű állat szemébe. - Megzavarod a napjaimat, és a terhemre vagy. Ha valamiről szó lehet, az csak annyi, hogy megpihensz itt. Mint a vándor egy állomáson. De mondhatott a halnak bármit. Az úgy itta a szót, mint az iszákos a borocskát. Ez bőszítette fel leginkább a toronyőrt, aki előhozta még a szigonyt is, hogy megfenyegesse az állatot. Az meg úgy tett, mint aki először látott életében ilyen szerszámot. Nem ezt érdemeltem - tért vissza gondolatban Tekera a Gondviseléshez. - Dolgos voltam, becsületes és tisztelettudó egész életemben, és most ez a fizetségem? Mert mi ez az egész, ha nem beteges képzelődés, egy lázálom, amelyből nincs is ébredés! így fognak rám találni, az őrületbe kergetve, majd kényszerzubbonyt húznak rám, és elterjesztik az egész partvidéken, hogyan jártam. A rákövetkező napokat Umbra Tekera rejtőzködése jellemezte. A hal kutatott utána, mert hol itt, hol ott vetődött fel magasan a víz fölé, hogy szétnézhessen a parton. A toronyőr még a csónak használatáról is lemondott, holott annak előtte, ha körülményei megengedték, egy nap sem mulasztotta volna el, hogy körbeevezze a kis szigetet. Most szinte önkéntes szobafogságot vállalt, s megkönnyebbült, amikor végre leszállt az este.
