Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - Poór József: Az elindulás perceiben (novella)
Poór József Ez az este váratlanul fordulópontot hozott a toronyőmek a hallal szemben tanúsított magatartásában. A változást Umbra Tekera belső hangja idézte elő.- Te, ember - szólt a belső hang -, minden reggel felkel a Nap, amitől te egyáltalán nem rettensz meg, s nem menekülsz előle a szoba sötétjébe. Pedig ha van valami megfejthetetlen, akkor ez az, és te ettől nem esel zavarba, de egy hal magatartásától igen. Méltó vagy te, Tekera arra, hogy részese légy bármilyen csodának is? Csendesedni kezdett ezzel Tekera lelki háborgása, s valamiféle megbékélés telepedett a szobára: a toronyőr befelé dúdolva, az eszközeit ellenőrizte. Később az erkélyről barátkozott a világgal, s benne lázító, tiltakozó gondolatok helyett a csillagok muzsikáltak. Az éjszaka is kegyes volt hozzá. És a reggel! Fény- és színzuhatagban olvadozott a táj, Umbra Tekera kezében a szokásos vödör vízzel, a reggeli tisztálkodáshoz készülődött. Nyugtázó pillantásokat vetett körbe, s közben nem tudta, mi az, ami hiányzott a képből, amikor egyszer csak felkiáltott: Jövevény! A hal erre a kiáltásra sem jelent meg. Tekera visszalépett az erkélyre, szemellenzőt formált a kezéből, megismételte a hívást másodszor is. Arcán édeskés bánat jelent meg, mellkasában apró szúrásokat érzett. Aztán haragosan legyintett. - Még jó, hogy mára esedékes az őrhajó megérkezése - jutott később eszébe. És most már ehhez tartotta magát. Az Öreg Fiú és a személyzete is a régi volt, mint ahogyan a toronyőr kívánságai is ugyanazok voltak: az ember a partvidék s a világ friss híreit szomjúhozta a lélek táplálékául. Az őrhajó kormányosa, Umbra Tekera katonakorabeli cimborája idézgette s kedvére fordítgatta-ferdítgette a régi emlékeket, majd megkeverte a legfrissebb eseményekkel: - Ja, öregem, ha nem mondtam volna, az ostragatteni delfinárium zárószerkezete meghibásodott, ojjé, öregem, gondolhatod, hajnalra mire ébredt a személyzet! Felfigyelt erre Umbra Tekera.- Az van - folytatta a cimbora hogy az egyik állat, hogy tudd, sápadt, ha- loványzöld színű és megvan vagy hárommétemyi, északi morongó fajta. És ha majd itt kószál a partvidék meleg vizeiben, akkor skricc! — S a nyakára tette a kezét.- Északi morongó?! — kérdezett vissza a biztonság kedvéért Tekera.- Annak ez a pechje - erősítette meg a kormányos. - A nyár idejére át is került a delfinárium hűtött medencéjébe, de most már fuccs! Azóta is egy ember bömbölésétől hangosak a parti kocsmák. Tudhatnád, a gondozója... Mert kellett ne- kije annyira az emberhez szelídítenie aztat a szeginy állatot! Csak nézett, nézett maga elé Umbra Tekera, nem is hallotta talán, hogy látó-
